Daily Archive: március 3, 2016

Debreceni gyógyfürdő

A gyógyfürdő az 52 hektáros védett Nagyerdő bükkfái között található, és már 1960 óta egy jelentős gyógyüdülő. Kupolacsarnokában négy termálvizű medence és egy gőzfürdő található...

Egri gyógyfürdő

A Bükk-hegység déli lábánál található egri gyógyforrások a hegység karsztvizeiből fakadnak. Az egri gyógyforrások kedvező hatása a különböző betegségfajtákra – ezen belül is főleg a...

Fél mákszemen elfér a világ legkisebb könyve

Egy fél mákszemen elfér a világ legkisebb, mindössze 0,07 milliméterszer 0,09 milliméteres könyve, amelyet egy orosz tudós készített, remélve, hogy alkotásával bekerül a Guinness Rekordok...

Lenin-ből John Lennon utca

A kommunizmus emlékeinek felszámolása jegyében a Lenin utca John Lennon, a Beatles együttes néhai tagjának nevét viseli ezentúl Ukrajnában, egy kárpátaljai faluban – hozta nyilvánosságra...

Utazzunk, lazuljunk…

Lassan beköszönt a tavasz, de már az éves pihenés, nyaralás lehetőségeit tervezgetik sokan, amit érdemes korán eldönteni, mert az igazán jó helyek hamar betelnek, mindamellett...

Szegényebbek lettek a milliárdosok

Mintegy 570 milliárd dollárral lettek szegényebbek a dollármilliárdosok egy év leforgása alatt. Bár Bill Gates vagyona is csökkent, ahhoz elegendő maradt, hogy immár a harmadik...

Órákat lógnak az ifjak a világhálón

Erősen visszaszorulóban van a televízió, amely helyét az internetes filmnézés, a számítógépes játék és a közösségi oldalak veszik át – állapította meg az Egyesült Királyságban...

Amikor jól szól a Soul!

A KIA Soul-t kedveltem már akkor is, amikor legelőször, 2009 magasságában beleülhettem, ámbár gyerekbetegségit is észleletem. Annyi biztos, hogy kulturált crossoverről van szó, ami Magyarországon...

Országos labirintuskörkép

Ahhoz, hogy az ember bejusson, majd kitaláljon egy útvesztőből, kiváló megfigyelő és tájékozódó képességre és a nehézségek leküzdésére való hajlamra van szükség. A rafinált módon...