A cukros üdítőitalok kockázatai

    A cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát egy nagyszabású, hosszú időn át tartó vizsgálat eredményei alapján – írta a BBC hírportálja.

    A British Medical Journal friss számában megjelent tanulmány készítői, a párizsi Sorbonne Egyetem kutatói több mint 100 ezer embert követtek nyomon öt éven át.

    Azt tekintették cukros üdítőitalnak, aminek több mint 5 százaléka cukor volt, tehát ide sorolták a gyümölcsleveket (a hozzáadott cukor nélkülieket is), a dobozos, szénsavas üdítőket, az édesített tejturmixokat, az energiaitalokat és az olyan teát, kávét, amibe cukrot kevernek.

    Megvizsgálták a mesterséges édesítővel készült, úgynevezett zéró kalóriás italokat is, de nem találtak összefüggést a fogyasztásuk és a rák kockázata között.

    Az eredmények azt mutatták, hogy naponta 100 milliliter cukrozott ital – ami körülbelül heti két doboznyit jelent –, 18 százalékkal emeli a rák kockázatát.

    A vizsgált résztvevők körében ezerből 22-nél alakult ki daganat. Ha naponta még 100 millilitert ittak volna, akkor ezer résztvevőnél néggyel több, vagyis 26 rákos eset lett volna a tudósok szerint.

    A résztvevők közül összesen 2193 embernél alakult ki daganat, 693-an mellrákosok, 291-en prosztatarákosok és 166-an bélrákosok lettek.

    Annyi biztos, hogy akik a legtöbb cukros italt itták, (mintegy 185 millilitert naponta), azok közül többen lettek rákosok, mint akik a legkevesebbet (legfeljebb napi 30 millilitert).

    Egy lehetséges magyarázat, hogy a cukros italok növelik a rák kockázatát, de az is lehet, hogy a cukros italokat fogyasztóknak más egészségtelen szokásaik is vannak – például a nagyobb só- és kalóriabevitelük –, és az utóbbi fokozza a rák veszélyét, nem a cukros italok.

    A kutatás nem magyarázta meg, hogy függ össze a cukros italok fogyasztása és a daganat kialakulása, ehhez további tanulmányokra lesz szükség.

    Az elhízás sok rákfajta komoly rizikófaktora, a túlzott cukorbevitel pedig növeli a túlsúly esélyét.

    A cukorfogyasztás miatti hízás szerepet játszhat az összefüggésben, de nem magyarázza meg – mondta Mathilde Touvier, a kutatás egyik résztvevője.

    A Sorbonne tudósai szerint szóba jöhet az üdítők hatására emelkedő vércukorszint, de lehet, hogy egyes vegyi anyagok okolhatók, amelyek például az italok vonzó színét adják.

    Tudjuk, hogy a cukros italok növelik a szív- és érrendszeri betegségek, a túlsúly, az elhízás és a cukorbetegség kockázatát. Mi kimutattuk, hogy fogyasztásuk a rák veszélyének fokozódásával is összefügghet – magyarázta Touvier.

MTI

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: