A gyógyszerészek várják az e-receptet

A gyógyszerészek már várják az átállást a papír alapú receptről az elektronikusra – mondta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.

Hankó Zoltán közölte: a közegészségügyben november 1-jével kötelező csatlakozással, illetve a rendszer elveivel már mindenki tisztában van, így a mostani, utolsó hónapokban a gyógyszerészek “az apró gyakorlati kérdésekkel” foglalkoznak. A tesztüzemben részt vevő patikák visszajelzései szerint az elektronikus receptek kiadása valamivel gyorsabb, mint a papíroké, és eddig semmilyen gyógyszerkiadási probléma nem jelentkezett.

Az új rendszer előnye, hogy a beteget kezelő orvosok a más orvosok által felírt recepteket is látják az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben, vagyis a felhőben. Így könnyen kiderülhet, ha a beteg több, azonos hatóanyagú gyógyszert íratott fel magának, a gyógyszer-túladagolás kockázatát teremtve meg, továbbá a különböző gyógyszerek nemkívánatos kölcsönhatásai is megelőzhetők – emelte ki.

A kamarai elnök véleménye szerint a magánellátásban tovább megmarad a papír alapú recept, mivel a magánszolgáltatóknak csak jövő novemberben kötelező csatlakozniuk a rendszerhez. A közellátásból sem tűnik el, hiszen ha a háziorvos házhoz megy, ott csak papír receptet tud írni, emellett bizonyos speciális gyógyszereket is csak így tudnak majd felírni, mert ezek nincsenek benne az elektronikus rendszerben – tette hozzá.

2017. július 24.

MTI






A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás