A járási hivatalok adják majd az építési engedélyt

A jegyzők helyett a járási hivatalok adják ki az építési engedélyt, a családi házak építéséhez elegendő lesz a terv hatóság általi tudomásul vétele és újra lesznek típustervek is – egyebek mellett ezeket tartalmazza az építésügy átalakításáról szóló kormányhatározat, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Az érintett minisztereknek jövő év március végéig kell a kijelölt feladatokról elkészíteniük a jelentésüket. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig az intézkedési tervben foglaltak végrehajtását 2017. október utolsó napjáig kell jelentenie a kormánynak.

A határozat mellékleteként szereplő intézkedési terv azzal indul, hogy – az ügyintézés hatékonyabbá tétele érdekében – az általános építésügyi hatósági hatáskört a jegyzőtől a járási hivatalba kell integrálni. Ennek a jogszabályi hátterét jövő év végéig kell megteremteni.

A legfeljebb 160 négyzetméter hasznos alapterületű, pince, földszint és tetőtérből álló lakóépületnél az építésügyi hatóság “tudomásulvételi eljárást folytat le”, amennyiben nem kell bonyolult szakkérdést eldöntenie. Ilyen eljárást eddig a használatbavételnél alkalmazott a hatóság.

A lakosság a jövő év végétől Nemzeti Mintaterv-katalógusból választhat lakástervet. Ezek a tervek tájegységi karaktert hordoznak, a kormány 100 millió forintot irányoz elő ezek elkészítésére. A mintatervek tételes anyag- és munkaidő ráfordítást is tartalmaznak majd. A rendszerváltásig az Építésügyi Tájékoztató Központ (ÉTK) adott ki típusterveket, amelyeket csak a telekre kellett adaptálnia az építésznek. Ezek engedélyezése gyorsított eljárásban történt.

Az intézkedési tervben szerepel az is, hogy az érintett szakmai szervezetek bevonásával ki kell alakítani a tervezőkre és az építőipari kivitelezőkre vonatkozó felelősségbiztosítási keretrendszert. A reális költségbecslési adatok támogatása érdekében pedig – az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. bevonásával – ki kell dolgozni és üzemeltetni kell a kötelező, tételre bontott költség-adatszolgáltatást.

Szerepel a határozatban az is, hogy a külterületeken élő családok és ott működő családi gazdaságok és vállalkozások segítése érdekében ki kell dolgozni a Magyarországi tanyák és zártkertek programot. Emellett a külterületi építkezések jelenlegi rendezetlen állapotát – komplex módon – szabályozással és támogatással kell keretek közé szorítani.

 

MTI

2015. szeptember 7.

 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: