A magyar nyelv napja, avagy gügyög az ország

A napokban ünnepeltük a magyar nyelv napját. Nem merek találgatni, hogy ezt a tényt hány magyar ember tudja. És vajon hány magyar ember ünnepli? Úgy tapasztalom, hogy a helyesírás (is) egyre inkább feledésbe merül. Mintha az alapműveltség szempontjából az idegen nyelv ismerete nagyobb súllyal esne latba. Rövidítünk, szlengeket használunk, trendi kifejezésekkel kommunikálunk. Ezek írásmódját nem igazán szorítják korlátok közé, nem szabályozza senki. „CSI” nagyhatalom lettünk. Annak idején még volt időnk kimondani az eredeti szavakat, egy-két rövidítés azonban akkor is megszokott volt. Ha este éhesek voltunk, mi is kértünk FINCSI VACSIT. És a TANCSIT is szidtuk, ha rossz jegyet kaptunk.

Mi is jártunk a BALCSIRA, mások messzebbre REPCSIVEL utaztak. De mindemellett tudtunk magyarul és érthetően beszélni. Ma már fellengzősnek, már-már túlzóan hivatalosnak tűnhet az a fiatal, vagy magát annak valló ember, aki a szavakat szótári, azaz eredeti formájukban használja.Szokás leszólni a kisgyermekekkel gügyögő embereket, főként az anyukákat. Mondván, a gyermek nem idióta, beszéljünk vele normálisan. Én is mondtam anno olyanokat, amiket „normál esetben” ki nem ejtenék a számon. Vittem én is gyermekemet „fürdi-mürdizni” meg „pancsi-mancsizni”. Amióta azonban tudatosan tanítom őt a magyar nyelvre, oda figyelek a helyes és szép magyar beszédre. Felmerül hát a kérdés, hogy a divatos gügyögésekkel kiket nézünk ostobának? Nem az a baj, hogy van egy fiatalos nyelvezetünk, hanem az a kérdés, hogy ha ehhez szokunk, mikor és hogyan tanuljuk meg a helyes beszédet? És vajon nem áll fenn annak veszélye, hogy egyszer majd egyáltalán nem érti meg egymást két különböző korosztály?A klasszikussá vált „szupcsi a napszemcsid” jópofaságon még tudtam nevetni. De a tömegével használt szörnyszüleményeken már felidegesítem magam.

Ha két ember ismerkedik, megkérdezik egymástól, hogy milyen KAPCSIT szeretnének. Ha ezt tisztázták, megbeszélik, mikor TALCSIZNAK, majd elmentik egymás számát a TELCSIJÜKRE. Aztán PUSZCSIVAL elköszönnek. Néhány éve egy szomszédom megkérdezte, hogy a fürdimben működik-e a RADCSI. Másik ismerősöm azt tudakolta, hová teheti a vizes TÜRCSIT. Egy kolléganőm minden nap KAJCSIZNI ment ebédidőben.Amikor egy ilyen stílusban beszélő felnőtt embernek megjegyeztem, hogy ez engem zavar, azt a választ kaptam, hogy öregesen gondolkodom. Tényleg divat vagy kor kérdése a helyes beszéd? S ha igen, lassan szótár kell ahhoz, hogy különböző generációk vagy más felfogású honfitársak értsék egymást? Valóban ez a mércéje annak, hogy valaki fiatalnak számít-e? S ha valaki nem „Y” vagy „Z” generációs, s nincs ilyen korú gyermeke sem, kitől számíthat segítségre, hogy értse a világot? Mindenesetre nekik is üzenem: most ünnepeltük a magyar nyelv napcsiját! Hátha így szimpibb leszek.

Rácz Rita






A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás