A vadon termő gombák felhasználásának veszélyeire figyelmeztet a Nébih

Vadon termő gomba felhasználása, fogyasztása előtt a vendéglátó egységet üzemeletetők, valamint a kirándulók és a gombagyűjtők számára is kiemelten fontos, hogy szakellenőr vizsgálatát kérjék – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
gombaAz MTI-nek pénteken eljutatott közleményben kiemelték: a vendéglátásban jogszabály tiltja a vadon termő gombát felhasználását szakellenőri igazolás hiányában. Az igazolást a vendéglátásban 1 hónapig meg kell őrizni – tették hozzá.
    Felidézték, hogy az elmúlt napokban többen megbetegedtek egy budapesti vendéglőben elfogyasztott, vadon termő gyűrűs tuskógombából készített polentától (puliszka). Az  
érintett vendéglő jogsértően, gombaszakellenőri igazolás nélkül vásárolta, majd használta fel az említett vadon termő gombát – írta a hivatal.  
    A gyűrűs tuskógomba,  a nagy őzlábgomba, a pereszkék, a gévagomba, és a kucsmagombák ehetőek, ugyanakkor ezek vizsgálatakor a szakellenőr kötelessége felhívni a figyelmet arra, hogy elkészítésükkor 20 percig tartó hőkezelés szükséges, mivel ennél rövidebb idő esetén emésztőszervi tünetek jelentkezhetnek – olvasható a közleményben.
    A Nébih hangsúlyozta, a lakosság, különösen a kirándulók és gombagyűjtők számára elengedhetetlen, hogy saját és családjuk egészsége érdekében kizárólag gombaszakellenőr által megvizsgált gombát fogyasszanak.
    A nyilvántartott gombaszakellenőrök, valamint a gombaszakellenőrt alkalmazó piacok listája megtalálható a Nébih honlapján,https://www.nebih.gov.hu/.
A Nébih közleményében arra is felhívta a lakosság figyelmet, hogy házalótól, ismerőstől gyűjtött gombát ne fogadjon el, 6 éves kor alatti gyermeknek gombás ételt ne adjon, valamint, hogy a gombás ételt elkészítése után a lehető legrövidebb időn belül fogyassza el, ha lehet, ne tárolja.

 






A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás