Átadták a Dél-pesti Kórház megújult röntgengépparkját

Átadták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet megújult röntgengépparkját szerdán Budapesten. العاب ربح نقود حقيقية A csaknem 420 millió forintos beszerzés során három régi, manuális készüléket váltottak ki teljesen új, digitális berendezésekkel.

Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az átadáson azt mondta, gyakran teszik fel a kérdést, ténylegesen szolgál-e értelmes célt az uniós fejlesztés, de ez ebben az esetben nem lehet kétséges.
Emlékeztetett: az elmúlt 6,5-7 évben csaknem 500 milliárd forint fejlesztés valósult meg az egészségügyben, ebből 105 milliárd forint eszközfejlesztés volt, ami jórészt a vidéki intézményekben valósult meg. Hozzátette: éppen ezért nagyon örültek, amikor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium olyan forrást talált, amelyet Budapesten lehetett elkölteni.
Kiemelte, kulcsfontosságú lesz a betegbiztonság szempontjából a három új készülék, ugyanakkor a dolgozók munkakörülményei is javulni fognak. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy január 1-jén elindult az új szakorvosi támogatási program, amelyben 150 ezer forint plusztámogatáshoz juthatnak a fiatal szakorvosok, eddig már 350-en jelentkeztek.
Ralovich Zsolt, a kórház főigazgatója elmondta: a dél-pesti kórház mintegy négyszázezer ember ellátásáért felelős, és ahhoz, hogy ezt a feladatát teljesíteni tudja, korszerű műszerekre van szükség. لعب قمار اون لاين Hozzátette: a régi röntgenkészülékek 21, 14, illetve 12 évesek voltak. A most kiváltott röntgengép elődjével évente 57 ezer vizsgálatot végeztek, az átvilágítóban évente 6 ezer vizsgálatot, a mammográfiás vizsgálóban pedig 27 ezret – sorolta.
A főigazgató közölte azt is, hogy a kórházban az EU és Magyarország társfinanszírozásában több mint 700 millió forint értékű energetikai beruházás valósult meg: most a központi telephely röntgengépparkját, a múlt héten a XX. kerületi szakrendelő felújított épületét adták át, a jövő héten pedig a csepeli Weiss Manfréd Kórház hőszigetelésének ünnepélyes átadása lesz.
Nemcsok Dénes Sándor környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében azt emelte ki, hogy ebben az esetben nemcsak az energiahatékonyság nő az új készülékeknek köszönhetően, vagyis csökken az energiafelhasználás és a szén-dioxid-kibocsátás, hanem nő az üzembiztonság is.
Deczky Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója felidézte: augusztus elején jelent meg a pályázati kiírás, de már korábban begyűjtötték a kórházaktól a fejlesztési igényeket, és azt tapasztalták, hogy 3,5-szeres az igény az ilyen jellegű gépbeszerzésre, vagyis radiológiai gépekre, CT-re, MR-re, képerősítőkre. A szállítóknak december végéig kellett beüzemelniük a készülékeket a pályázaton nyertes nyolc budapesti intézményben.
Az átadásra készített írásos összegzés szerint a mintegy 420 millió forintos beszerzés során három régi, manuális készüléket váltottak ki három teljesen új, digitális berendezéssel. Az újak 21 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak, emellett gyorsabbak, hatékonyabbak és megbízhatóbbak. Alkalmazásukkal nő az egy nap alatt elvégezhető vizsgálatok száma, csökkentve ezzel a várakozási időt, és nő a betegbiztonság is, mert jóval kisebb sugárzás éri a betegeket. betfinal بالعربي

MTI

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: