„Az elfogadott adócsomag könnyítéseket, egyszerűsítéseket hoz”

A novemberben elfogadott adócsomag könnyítéseket, egyszerűsítéseket jelent az adózó magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, az adóhatóság átalakításáért felelő kormánybiztos a parlamenti döntést követően tartott sajtótájékoztatóján.

    Kiemelte, hogy a törvénycsomagot 125 igen szavazattal fogadta el a parlament, csak hárman szavaztak ellene, a tartózkodások száma pedig ötvennyolc volt, ami szerinte különleges adótörvények esetében. Hozzátette, az MSZP-s Mesterházy Attila szavazatát is elnyerte a javaslatcsomag. A nemzetközi sztenderdek bevezetéséről szóló törvényjavaslatot még kedvezőbb arányban fogadták el a képviselők, 158 igen és 28 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül.
 A személyi jövedelemadó (szja) körében jelentős változás, hogy 2016-tól 1,5 millió ember helyett az adóhatóság készíti el az adóbevallást, 2017-től pedig már minden magyar magánszemély esetében. 
 A vállalkozások körében bevezetik a megbízható, az átlagos és a kockázatos adózó fogalmát. A megbízható kategóriába kerülők előnyöket élveznek majd, a kockázatos minősítés pedig hátrányokkal jár, utóbbiaknak az lesz érdekük, hogy legalább az átlagos kategóriába átkerüljenek – mondta Tállai András.
Szigorúbb lesz az adóregisztráció, így azok, akik jelentős köztartozással hagynak ott egy céget, és egy másikat szeretnének alapítani, ezt sokkal nehezebben tehetik meg.
A környezetkímélő elektromos autók adózása kedvezőbb lesz, nem kell regisztrációs adót, illetéket, gépjárműadót, cégautó-adót fizetni rájuk.
A fuvarozók jelentős adókedvezményben részesülnek, a külföldön és belföldön megfizetett autópályadíj 7,5 százalékát levonhatják a helyi iparűzési adóból, illetve a jövőben nem kell átírási illetéket fizetniük a beszerzett gépjármű után. 
 Az illetéktörvény is jelentős változásokat tartalmaz a magánszemélyek számára.
Az Astra Biztosító ügyfeleinek az általuk megfizetett baleseti adót kérelemre vissza fogja adni az adóhatóság, ami 180 ezer embert érint. 
Kitért az államtitkár arra is, hogy január 1-jétől összevonják az adó- és a vám folyószámlákat, helyettük egy NAV folyószámla lesz. 
 Továbbra is megmarad az otthoni pálinkafőzés lehetősége, de párlat adójegyet kell vásárolni,  ami literenként 700 forintba kerül, és minimum ötöt, maximum 86-ot kell megvenni belőle.
Fontos változás az is, hogy a jövőben egy feljelentés önmagában nem lesz elegendő a becslési eljárás alkalmazásához, ha az adhatóságnak nincs megfelelő bizonyítéka.
A társasági adózásban pozitív változás lesz, hogy a növekedési adóhitel területén további kedvezmények lesznek, és bevezetik a munkavállalói részvényprogram újraszabályozott változatát – ismertette az államtitkár.
Az Alkotmánybíróság Quaestor-üggyel kapcsolatos döntésére úgy reagált, nincs felhatalmazva arra, hogy erről nyilatkozzon, de úgy gondolja, a kormány tiszteletben fogja tartani a testület döntését, és annak megfelelően hozza meg azzal kapcsolatos következő döntését.

MTI

2015. november 17.



(Következő hír) »



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás