Díjmentessé váltak a közműcsatlakozások

Ingyenessé váltak a közműcsatlakozások július 1-jétől a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), és ennek a körnek mérsékelte, vagy teljesen díjmentessé tette a kormány a kapcsolódó eljárási díjakat, miközben csökkentek az ügyintézési határidők is.

A díjmentesség három szektorra vonatkozik, meghatározott fogyasztási mértékig. A gáz, a villany, valamint az ivóvíz- és szennyvízbekötéseknél a kedvezmény nemcsak az új építésű ingatlanokra érvényesíthető, hanem a lakóingatlan, vagy az üzlethelyiség átalakításakor is igénybe vehető.

Egy átlagos méretű családi háznál, vagy üzlethelyiségnél mindhárom közműcsatlakozás kialakítása esetén a családok 450 ezer és 1,9 millió forint közötti összeget takaríthatnak meg, a kkv-k pedig akár 2,8 millió forintot is.

A törvény, illetve az annak végrehajtását szolgáló kormányrendelet értelmében díjmentessé vált a legfeljebb óránként 4 köbméter és a legfeljebb 32 amper névleges teljesítményű fogyasztásmérők beszerelése, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötése. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint ezek egy nagyobb lakás, vagy egy átlagos méretű családi ház, illetve egy átlagos méretű üzlethelyiség ellátásához elegendőek.

Nemcsak a csatlakozási alapdíjakat és a fogyasztásmérő díját engedik el. A gázbekötéseknél az elosztó 250 méterig a közcélú vezetéket is ellenérték nélkül építi ki, ami teljesen új szabály. A villanyszektorban az eddigi kétszeresére emelkedett az az elosztói vezetékhossz, amit az elosztó társaság ingyenesen biztosít. A víziközmű-szektorban a közműfejlesztési hozzájárulást a lakossági fogyasztóknak már eddig sem kellett fizetniük, a díjmentesség július 1-jétől a kis- és középvállalkozásokra is kiterjed.

Csökkentek a gázszektorban a különdíjas szolgáltatások költségei is.

Július 1-jétől a fogyasztók jogorvoslatért fordulhatnak a műszaki-biztonsági hatósághoz, ha az elosztó társaság elutasítja közműkiviteli tervüket. Jogorvoslattal lehet élni akkor is, ha az elosztó elutasítja a terv szerint kivitelezett közmű átvételét. Ezek a jogorvoslati eljárások díjmentessé váltak.

Jelentősen csökkentek a közmű-csatlakozásokkal kapcsolatos ügyintézési határidők, valamint a korábbi határozatlan idővel szemben meghatározott időhöz vannak kötve a közművek szolgáltatásai július 1-jétől.

2017. július 1.
MTI






A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás