Egyszerűsített és bővített otthonteremtési program

A csalad.hu portálon ismerteti a kormány az új otthonteremtési programjának részleteit; a családosoknak, vagy a gyerekeket vállalóknak szóló tájékoztató tartalmazza a kedvezmény igénybevételének feltételeit.

A tavaly július 1-jével bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) január 1-jétől még kedvezőbb feltételekkel igényelhető – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) háttérintézménye, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján.

A legfontosabb változások között említették, hogy a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a jövőben nem kell figyelembe venni a kedvezmény összegének megállapításánál.

Eltörlik továbbá az ingatlanokra előírt 160 négyzetméteres felső mérethatárt, ez azt jelenti, hogy az ennél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanokra is igényelhető lesz a csok.

Januártól a külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít az előírt fél éves biztosítási időszakba, ez – a közlés szerint – elősegítheti, hogy a külföldön munkát vállaló fiatalok hazatérve le tudjanak telepedni.

Az előre vállalt gyermekek esetében elegendő, ha csak az egyik szülő 40 év alatti. A változások közé tartozik, hogy az igénylésnél már nemcsak a 16, hanem a 20 év alatti eltartottakat is figyelembe lehet venni, felsőoktatási továbbtanulás esetén pedig a 25 év alattiakat is.

A használt lakóingatlanok vásárlása vagy bővítése esetén járó csok alapösszege 10 százalékkal emelkedik, így egy gyermek után 550-660 ezer forint, két gyermek után 880 ezer-1,43 millió, három gyermek után 1,32-2,2 millió, négy vagy több gyermek után 1,76-2,75 millió forint jár.

Az újonnan épített vagy vásárolt lakóingatlanok esetében a kedvezmény egy gyermek esetén 600 ezer forintra nő, két gyermek esetén 2,6 millióra, míg három vagy több gyermek esetén 10 millió forintra.

Az új lakóingatlant építő vagy vásárló családok közül azoknál, akik jelenleg három vagy több gyermeket nevelnek, illetve a jövőben (a meglévő gyermekeket is figyelembe véve) legalább három gyermek felnevelését vállalják, a normál szabályokhoz képest többletkedvezmények is vannak.

Eszerint akár három gyermeket is lehet majd előre vállalni, amelynek határideje 10 év lesz. Ez a határidő akkor is, ha a meglévők mellé csak egy vagy két gyermeket vállalnak, de ezzel a gyermekek létszáma eléri a legalább hármat.

Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál, akik után korábban már igénybevettek csokot, vagy a szocpolt, de a korábban kapott támogatás összegét a 10 millió forintos kedvezményből le kell vonni.

A megvásárolandó új lakásnak legalább 60 négyzetméternek, míg családi ház esetén legalább 90 négyzetméternek kell lennie.

Nem feltétel, hogy az igénylőnek, vagy családtagjainak ne legyen meglévő lakástulajdona, vagy haszonélvezeti, használati joga a kedvezmény igénylésekor.

Az érintett háromgyermekes családok az általuk felvett lakáscélú kölcsönhöz kedvezményes állami kamattámogatást is igényelhetnek. A kamattámogatás maximális időtartama 25 év, és legfeljebb 10 millió forint kölcsönösszegig igényelhető.

A csok bővítésével egyidejűleg ugyanakkor – a visszaélések kiszűrése érdekében – több plusz feltételt is beépítettek rendszerbe, ezek közé tartozik a büntetlen előélet (vagyon elleni bűncselekmények tekintetében).

A három-, vagy többgyermekes, új ingatlant építő, vagy vásárló családoknál a feltételek közé tartozik, hogy az igénylő nem szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszerben, továbbá az igénylést megelőzően legalább 2 évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban keresőtevékenységet is végzett. A tájékoztatás szerint ebbe nem számít bele a közfoglalkoztatás.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, az új programmal kapcsolatos konkrét kérdésekkel már hívható az Emmi 06-1-795-31-68 telefonos ügyfélszolgálata.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkár pedig azt mondta, az igénylők már felkereshetik a pénzintézeteket, tájékozódhatnak és beadhatják kérelmüket.

MTI

2016. január 5.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: