Hová lett a tanárok tekintélye? – avagy a nevelés társadalmi gáncsai

Egyre többször téma különböző fórumokon a tanár-diák konfliktusok végtelen tárháza. Személyesen is sokan tapasztaljuk, hogy bizony vannak helyzetek, ahol a diák kerekedik felül. A jogi szabályozás ráadásul tilt mindenféle fizikai, sokszor még egyéb büntetést is a pedagógusok részéről. Nézzük az alaphelyzetet: gyermekeink a hétköznapok nagy részét nem velünk, hanem a tanáraikkal töltik. tanarEz azt is kell jelentse, hogy a szülőket is pótolja a pedagógus. A szülő nevel, fegyelmez, büntet, szabályokat állít fel. A tanárnak is alapvető joga lenne tehát ezeket tenni. Hiszen miért vannak az iskolában? Természetesen azért, hogy tanuljanak. S hogyan tanulhatnak? Ha a pedagógusok zavartalanul megtaníthatják nekik a szükséges tudnivalókat. Persze ismét jön az összehasonlítás régi és mai kor között. Aki már elmúlt 30-40 éves, mind azt vallja, hogy az ő idejében igenis volt a tanároknak tisztelete. És hogy voltak fenyítések. Hiszen ki ne kapott volna körmöst vonalzóval vagy barackot a fejére? És emlékezzünk, mekkora súlya volt annak, ha a tanár belépett az osztályba. Mi is morgolódtunk, ha ránk szóltak, vagy ha büntetést kaptunk, de eszünkbe nem jutott volna „beárulni” a tanárt. Egyrészt tudtuk, nem ok nélkül fenyített, másrészt elképzelhetetlen volt a szülőnek árulkodni a tanárra. Hiszen valószínű, hogy a büntetés párját szüleinktől kaptuk volna. Rettegtünk, hogy beírnak az ellenőrzőnkbe, mert annak súlya volt. És szégyennel járt.

Egyre több a kezelhetetlen, fegyelmezetlen gyermek. Látom és hallom, hogy ők uralják az iskolát. Már reggel elkezdődik: hangoskodva, káromkodva, „ki, ha én nem?” stílusban érkeznek, egyáltalán nem zavartatva magukat a rosszalló tekintetek és a körülöttük lévő kisebb gyermekek miatt. Bent is ordítva, rohanva hívják fel magukra a figyelmet, sőt, válogatott káromkodások közepette beszélgetnek egymással. Vérlázító és iszonyatosan idegesítő. Látszik rajtunk, szülőkön, hogy azt latolgatjuk, hány nevelő célzatú pofonnal tennénk helyre a kiskirályokat. A mostani általános iskolánk felső tagozatán olyan „programot” indítottak a rendbontóknak, hogy kiküldik őket az óráról a könyvtárba, hogy a többieket ne zavarja. Mi lett a vége? A fegyelmezetlenek rájöttek, ez nem is rossz dolog. Hiszen nem kell bent lenniük az órán. A szankció eredménye tehát 1:0 a diák javára.

Nem értem a világot. Bárhová is megyünk, mindenhol vannak szabályok. Mi, felnőttek is ezek alapján vásárolunk, dolgozunk, élünk, közlekedünk, stb. Ha telefonálsz a bankban, rád szólnak vagy kiküldenek. Jogosan. Ha a pénztárnál előre furakodsz, rögtön megszégyenítenek. Jogosan. Ha a munkahelyeden nem végzed el, amit kell, kirúgnak vagy csak fellázadnak a kollégák és egyből hívat a főnököd. Jogosan. Ha az utakon nem adod meg az elsőbbséget vagy pofátlanul befurakszol egy araszoló sor elejére, feldühödött társaid egyből rendre intenek. Jogosan. Az iskoláknak hol vannak a jogaik? Hol vannak a szabályaik? Persze, az oktatás kötelező, de a tanároknak mindent elviselni miért az? Nem csak tanítanak, hanem nevelik is gyermekeinket. Hová tűnt a fegyelmezés és a tekintély? Régen az iskolai portásnak is nagyobb tisztelete volt, mint most sok pedagógusnak. Egyszer rám szólt a szakközépiskolai, idős portás néni, mert mondtam valami csúnyát. Iszonyúan elszégyelltem magam, s az akkori érzést nem is felejtem el soha. Utáltuk a köpenyt, pedig nem volt az rossz dolog. Védte ruhánkat (tintától, festéktől, kosztól, ételtől), elfedte az esetleges társadalmi különbségeket, amelyek frusztrálóan hatottak volna másokra, illetve ez is egy szabály volt, ami alól nem lehetett kibújni. Még a legproblémásabb, leglázadóbb diákok sem merték nem hordani.

Azt gondolom, az iskolai házirendet, amiről sok diák azt sem tudja, hogy létezik, igenis mindenhol be kellene tartatni mindenkivel! Nem tisztességes sem a tanárokkal, sem a többi diákkal szemben, hogy a kezelhetetlen, neveletlen, vagy bármi más miatt problémás gyermekek nap, mint nap kikészítik, felháborítják környezetüket és zavarják az oktatást, amiért a többi diák oda jár. Nem értem, miért köteles ezt bármelyik iskola, bármelyik tanár és az összes többi diák elviselni? Ha egy gyermek nem tud alkalmazkodni a szabályokhoz és nem szocializálódás-képes, akkor igenis válaszút elé kell állítani a szülőt. Mert ezt a helyzetet nem szabad ennyiben hagyni. Az oktatás kötelező, de abba az iskolába járni nem.

Vannak szakemberek, vannak keményen fegyelmező intézmények, ha szükséges, igénybe kell venni. Vagy kötelezővé tenni a nevelési tanácsadót. És új törvényi szabályozást kell hozni, mert a mostani siralmas és nagyon rossz jövő felé vezet. Milyen társadalom az, ahol a felnőttek sokkal jobban vannak szankcionálva, mint a gyermekek? Elkeserítő a helyzet és úgy tűnik, egyre rosszabb. Minap gyermekemmel egy másik általános iskolában jártunk. Olyan dologra figyelt fel, ami jól mutatja a különbségeket és azt, hogy, mihez van szokva. Az iskolából éppen kifelé jött néhány felsős tanuló. Fiúk-lányok vegyesen. Nem rohantak, nem ordítottak, ez nekem is feltűnt. Kislányom csodálkozva kérdezte: -„Láttad, anya? Egyiknél sem volt telefon és nem beszéltek csúnyán.” Hát igen kérem, ezek szerint így is lehet. Bent újabb meglepetés: ott sem volt őrjöngés, sem rohangálás, sem káromkodás. Viszont ránk köszöntek, ahogy tanították nekik. Azt láttuk, mindenki tette a dolgát. Szépen, fegyelmezetten, hiszen azért voltak ott. (A történetben két, teljesen átlagos általános iskola szerepel).

Rácz Rita






A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás