Játékos jubileum

jatekos jubileum (5)Közel 100 helyszínen játék, 2 színpadon majdnem 60 órányi zenés-táncos produkció, többszáz fellépő művész, 11 vendégország, és 800 hazai kézműves a 30. évfordulón.  Augusztus 18. és 21. között így ünnepel a Mesterségek Ünnepe a felújítások ellenére is a szokásos helyszínen, a Budavári Palota körül.

Harminc évvel ezelőtt, 1986-ban a Tóth Árpád sétányon találkozott először az ország különböző tájegységeit képviselő kézművesek lelkes csapata, hogy szakmai tudásával elkápráztassa a látogatókat. A kezdeményezés örvendetes hagyománnyá vált, és immár harmincadik éve  az augusztus 20-i hétvégén a Budavári Palota egy varázslatos fesztiválhelyszínné változik, ahol a Mesterségek Ünnepén a hagyományőrző kézművesség legkiválóbb képviselőivel találkozhat a közönség.

Hagyomány és megújulás jellemzi az idei, jubileumi ünnepet is. Ezúttal sem maradhat el a kézműves műhelyek bemutatkozása, fókuszban az idei központi témával, a játékkal, amellyel változatos formában találkozhatnak a látogatók, hiszen a világ megismerésének legkönnyebb módja maga a játék, a részvétel, az interaktív élmény. Népi játékaink hiteles korlenyomatai a falusi, paraszti életnek. A népművészeti alkotássá váló játékeszközök nem csupán szemet gyönyörködtető használati tárgyak, hanem alkalmasak arra, hogy egy közösség életmódjára, szórakozási szokásaira ráláthassunk, csakúgy ahogyan maga a játszás is a közösségi szórakoztatás forma hiteles eleme.

30mestersegek unnepeA Mesterségek Ünnepe idén egy óriási játszótérré válik, ahol a résztvevő 52 népművészeti egyesület közel 100 játékműhellyel, játszóházzal szeretne kellemes perceket szerezni kicsiknek és nagyoknak. A gyermekek több helyszínen is ismerkedhetnek a népi mesterségekkel, tanulmányozhatják az ősi magyar formavilágot, kreatív ügyességi játékokban állhatják ki Meseország hétpróbáját, belefeledkezhetnek a csipkeverés, a mézeskalácsdíszítés vagy a rongybabakészítés rejtelmeibe. A Babajátszóban pedig a legapróbbak lazíthatnak. Egészen biztosan nagy sikert arat majd a Felnőttmegőrző, az Asszonyműhely és a Mosoda is, csipkékkel társasozni és memóriajátékot játszani is egyedülálló dolog, és persze a népi logikai, ügyességi és sportjátékok kedvelői is örömmel fedezhetnek fel újabb és újabb mókákat. A fesztivál látogatói idén igazi örömünnepre, felhőtlen játékélményekre számíthatnak.

Újdonság, hogy idén egy igazi nemzetközi fesztivál nyitja meg kapuit augusztus 18-án, ahová 11 országból érkeznek kézművesek, hogy velünk ünnepeljenek és színesítsék a 30. évfordulót. Büszkeséggel tölt el bennünket a tény, hogy nem sok olyan rendezvény van ma Magyarországon, amely nemcsak hogy megéri a 30. alkalmat, de nem változtat kezdeti célkitűzésein, nem enged a magas művészi színvonalból. Az elmúlt évtizedekben számos elismerésben részesültünk, tavaly az Európai Fesztivál Szövetség kiváló minősítését is kiérdemeltük, és ezzel a díjjal pedig bekerültünk a legjobb európai fesztiválok közé” – mondja Igyártó Gabriella, a rendezvény főszervezője, aki személyesen a 23. ünnepet vezényli le a Budai Várban a Népművészeti Egyesületek Szövetségének élén. „Többen visszatérnek a korábbi vendégeink közül, így érkeznek kézműves mesterek Törökországból, Spanyolországból, Tadzsikisztánból, Türkmenisztánból, Kirgizisztánból, Kazahsztánból és Moldáviából is. Ez utóbbi országot egy nagyon érdekes népcsoport, a gagauzok képviselik majd. Indiából pedig különleges szövő- és textilnyomó technikát bemutató mesterek érkeznek, hogy jelenlétükkel tovább színesítsék a fesztivál kínálatát. Idei díszvendégeink Üzbegisztán, Kína és Jakutföld.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Üzbegisztánból láthatunk sárgaréz dombornyomó mesterséggel foglalkozó családot, aranyhímzőt, szőnyegszövőt, bukharai ékszerkészítőt, miniatűr festőt, textilfestőt, kerámikust, selyemfestőt, kovácsot és fafaragót is. A kínai mesteremberek és fellépők két tartományból érkeznek, Shanxiból és Guizhouból. A kínai mesteremberek hagyományos foglalkozásokat képviselnek, melyek évszázadok tradícióit őrzik, mint pl. kalligráfus, papírvágó, táblaképfaragó, szőnyegszövő, batikoló, hímző. Különleges színfoltja lesz a rendezvénynek a Jakutföldről (Oroszországból, Szibéria északkeleti részéről) érkező kézműves mesterek csapata: csontfaragó, hangszerkészítő, nyírfa kéregedény készítő, kovács, viseletkészítő, ékszerkészítő valamint a lószőrfeldolgozáshoz kapcsolódó mesterségek művelői.

Örvendetes módon vannak olyan népművész mesterek, akik 1986 óta az összes eddigi Mesterségek Ünnepén részt vettek és elkápráztatták tudásukkal a látogatókat. Élményekről, emlékekről és persze a saját mesterségük múltjáról, jelenéről és jövőjéről is esik majd szó abban a beszélgetéssorozatban, amelyet a Mesélő Mesterek program keretén belül hallgathatnak meg az érdeklődők, naponta a Hunyadi Udvarban. Augusztus 19-én és 20-án pedig jakut néprajzkutatók és mesterek mutatkoznak be ugyanitt, a részletek a fesztivál honlapján olvashatóak.

Játék a mottója az idei színpadi programoknak is. Valamennyi előadó igazi örömzenész, nem csupán a közönség, de a saját örömére is muzsikál, énekel. Az idei programokban találkozunk mesterekkel (Sebő Ferenc, Kiss Ferenc), tanítványokkal, követőkkel (Szalóki Ági, Herczku Ági, Bognár Szilvia, Szokolay Dongó Balázs) és ifjú titánokkal (Zsikó Zoltán, Kubinyi Júlia), akik átadják, tovább viszik a játékörömöt, a lelkesedést és a műfaj szeretetét.  A 30. Mesterségek Ünnepe színpadi programja igazi sztárparádé is. Palya Bea, Csík János, Berecz András, a Parno Graszt nevét szinte mindenki ismeri ma az országban. Valódi, mai, élő népzenét hallunk majd tőlük a 30. Mesterségek Ünnepe két színpadán.

KínaA fesztivál vendégei ingyen látogathatják a Budapesti Történeti Múzeumot, kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a Várkert Bazár kiállításaira, és lesz kombinált belépőjegy is, amely a Magyar Nemzeti Galéria kiállításaira és a fesztiválra együtt érvényes.

Jegyek elővételben válthatóak a http://www.jegymester.hu oldalon.

Részletes, folyamatosan frissülő információk itt:

http://www.mestersegekunnepe.hu

http://www.facebook.com/mestersegekunnepe

2016. 08. 09.

 

 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: