Készüljünk az online számlabekötésre

A vállalatok döntő többsége a következő félévben kezdheti meg a felkészülést az online számlabekötésre. Érdemes időben lépni, mert aki elmulasztja a 2018. júliusi 1-jei határidőt, akár számlánként kell majd büntetést fizetnie – hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.

A tanácsadó cég által megkérdezett vállalatvezetők 40 százaléka már elkezdte a felkészülést az online számlabekötésre, a többség azonban megvárta a június végén megjelent rendelettervezetet, amely tisztázza, miről, mikor és hogyan kell adatokat szolgáltatniuk a vállalatok által használt számlázó programoknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára. Az eddig tétlen vezetők 69 százaléka úgy tervezi, hogy a következő három hónap során vág bele a szükséges fejlesztésekbe.

Az EY szerint az online bekötés során használandó adatstruktúra összetettebb, mint a már hatályban lévő adatexport séma. Ugyanakkor a korábbi várakozásokhoz képest könnyítés, hogy a vállalatoknak csak az áfatörvény által előírt számlaadatokat kell majd kötelezően jelenteniük, és nem feltétlenül valós időben, hanem 24 órán belül elegendő lehet elküldeni a 100 ezer forint feletti áfaértékű belföldi üzleti partnereknek szóló számlák adatait a NAV részére.

Molnár Péter, az EY adószakértője szerint a vállalatoknak érdemes minél előbb elkezdeni a felkészülést, ugyanis aki nem készül el 2018. július 1-ig, az akár számlánként 500 ezer forintos bírságot kockáztat. Az EY tapasztalatai szerint a felkészülés akkor a leghatékonyabb, ha az informatikai (IT) és a pénzügyi csapatot is bevonják. A szakértő szerint fontos továbbá mérlegelni azt is, hogy külföldi számlázó szoftver használata, és külföldi IT fejlesztő csapat bevonása esetén megnövekedhet a fejlesztések időigénye, és még hazai szoftverek esetén sem várható olyan kulcsrakész megoldás, amely ne igényelne a cégek részéről extra erőforrásokat, például a testreszabás folyamatában.

Az EY arra számít, hogy a kapcsolódó szabályozásban még lesznek pontosítások, ugyanakkor azt javasolják a vállalkozásoknak, kezdjék el a projektcsapatok felállítását, az új rendeletben meghatározott követelmények adatigényeinek felmérését. Azok a vállalkozások, amelyeknek a rendszere már képes a megfelelő XML teszt file-ok előállítására, létrehozott adatállományaikat tesztelhetik a NAV kifejezetten erre a célra fejlesztett rendszerében.

2017. július 24.

MTI






A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás