Külföldi cégektől csaltak ki pénzt

Több mint hétszázmillió forintot csalt ki három férfi gazdasági társaságoktól és egy magánszemélytől úgy, hogy feltörte az egymással üzleti kapcsolatban álló külföldi cégek levelezését 2015-ben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.

A közleményben azt írták, a 32 és 36 éves szokolyai, valamint a 36 éves budapesti férfi 2015. november 18. és december 22. között az elektronikus levelezés feltörése után partnernek adta ki magát. Hamis e-mailt küldtek, amelyben azt írták, hogy a további fizetési kötelezettségeiket az általuk megadott bankszámlaszámra utalják.
A számlaszám egy magyar gazdasági társasághoz tartozott. Az átutalás után az elkövetők az összeg egy részét készpénzben felvették, a másik részét pedig továbbutalták, majd onnan vették fel – tette hozzá.
A bűncselekmény során több mint 710 millió forinthoz jutottak hozzá, amelyből a nyomozók mintegy 520 millió forintot lefoglaltak.
A rendőrség 2016 októberében a három férfit többek között pénzmosás, valamint közokirat-hamisítás miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratot átadták az illetékes ügyészségnek – olvasható a közleményben.

MTI

Megosztási lehetőségek