Meghirdette internetes vetélkedőjét a Nemzeti Színház

Meghirdette internetes vetélkedőjét középiskolásoknak a Nemzeti Színház; a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedő elnevezésű megmérettetésre az idén is 10. és 11. osztályos tanulókból álló négyfős csapatok és felkészítő tanáraik jelentkezhetnek, február 28-ig.

A vetélkedő négyfordulós, az első három forduló feladatait az interneten keresztül kell beadni, a negyedik forduló a legjobb négy csapat részvételével a Nemzeti Színházban zajlik júniusban. Az idei vetélkedő vezető témája Vörösmarty Mihály műve, a Csongor és Tünde – áll a teátrum MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A feladatok a Nemzeti Színház történetével kapcsolatosak, előtérbe helyezve a Csongor és Tünde-előadásokat. A feladatok megoldása egyszerre igényel színháztörténeti kutatást, valamint kreativitást és informatikai eszközök (szövegszerkesztés, prezentáció készítés, videókészítés, képszerkesztők vagy a Facebook) használatát – áll a közleményben.
A vetélkedő zsűrijét az idén a Nemzeti Színház művészei, Bánsági Ildikó, Blaskó Péter és Bakos-Kiss Gábor színművész, valamint A. Szabó Magda, a teátrum stratégiai igazgatója alkotja.
A győztes csapatok táblagépeket, könyvutalványokat, színházbérleteket nyerhetnek, az első helyezett csapat iskolájába pedig egy tanítási napra “kitelepül” a Nemzeti Színház próbákkal, a színészek focicsapatával, smink- és fodrászbemutatókkal, előadásokkal, valamint rendhagyó irodalom órákkal.
A csapatok február 28-án éjfélig jelentkezhetnek, az első forduló feladatait február 29-én 8 órakor teszi közzé a Nemzeti Színház.
A vetélkedőről részletes információ a nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon található.

MTI






A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás