Mobil röntgengépekkel gyarapodott a kistarcsai Flór Ferenc Kórház

Négy, a legmodernebb technikával működő mobil röntgengéppel gyarapodott a kistarcsai Flór Ferenc Kórház eszközparkja, emellett korszerűsítették az intézmény nővérszállását is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a keddi ünnepélyes átadáson kiemelte, hogy az elmúlt öt évben több mint 322 milliárd forintot fordítottak a kórházakra, az intézmények 70 százalékában valósultak meg jelentős fejlesztések, részleges vagy teljes felújítás. Ezen felül több mint 100 milliárd forint értékben szereztek be nagy értékű gépeket, műszereket – tette hozzá.
Közös érdek, hogy minél kevesebb időt kelljen a kórházban tölteni – hangsúlyozta a miniszter, aki azt mondta, hogy ehhez szükség van a fejlett infrastruktúrára, ami a gyorsabb gyógyuláshoz járul hozzá, másrészt pedig az alapellátás, a háziorvosi szolgálat megerősítésére, ez havi 150-160 ezer forint nettó pluszjövedelmet jelentett 2015-ben, és jelent 2016-ban is.
A folyamat gyorsítását és egyszerűsítését szolgálja az elektronikus egészségügyi szolgáltatások fejlesztése is – fűzte hozzá.
Balog Zoltán szólt arról is, hogy az orvosok és az ápolók jó munkájának köszönhetően a magyar egészségügy európai színvonalon teljesít. A béremelésről szólva úgy fogalmazott: azt folytatni kell, s “bízom benne, hogy már ebben az évben tovább tudunk lépni”.
A miniszter a tárca számára fontosnak nevezte az egészségügyi dolgozók jövedelmének kérdését, hozzátette ugyanakkor, hogy “csak az ország teherbíró képességének arányában lehet előremenni”.
Jelezte: Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár most készül a kormány asztalára letenni azt a fejlesztési tervet, amelynek része, hogyan lehet tovább emelni a béreket.
A miniszter kitért a rezidensprogramra is, és elmondta, hogy először sikerült a létszámot feltölteni.
Trombitás Zoltán, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház főigazgatója a beruházásokat ismertetve közölte, hogy két területen történt uniós forrásból összesen 300 millió forintos fejlesztés: befejeződött a százszemélyes nővérszálló energetikai korszerűsítése, ami az energiaköltség harmadának megtakarítását teszi lehetővé, valamint a legmodernebb technológiájú röntgengépből tudtak négyet beszerezni. A készülékek minimális sugárterheléssel működnek, és a minőségi ellátás javítását, illetve a személyzet védelmét szolgálják – közölte.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: