Rákos sejtekkel harcoló fehérjék

A Nobel-díjas Aaron Ciechanover professzor laboratóriumában az egyébként gyulladást okozó fehérjék magas koncentrációban jelentősen összezsugorították a rosszindulatú daganatos szöveteket, ez áttörést jelenthet a rákkutatásban – közölte a Háárec című izraeli újság.

A haifai Technion egyetem kutatócsoportja a Cell című tudományos lap aktuális számában publikálta eredményeit két olyan fehérje rákellenes hatásának felfedezéséről, amelyek együtt rákos sejteket termelnek, viszont egymástól elszigetelve elnyomják a rákos daganatot.

Ciechanover 2004-ben a magyar származású Avram Herskóval és az amerikai Irwin Rose-zal közösen az ubiquitin elnevezésű folyamatért, vagyis a hibás fehérjéket lebontó, sejten belüli mechanizmus felfedezéséért kapott kémiai Nobel-díjat.

Az új, remélhetőleg áttörést hozó kutatásban, melyet Yelena Kravtsova-Ivantsiv vezetett, részt vett több tudós a haifai Rambam és Karmel kórházból, valamint a jeruzsálemi Hadassza kórházból.

A gyulladást ösztönző hatású p50 nevű fehérje számos sejtben termelődik, s már sok rákkutatásban szerepelt. Egy harminc éve felfedezett fehérje termeli, amelyet korábban több tanulmányban összefüggésbe hoztak a rosszindulatú prosztata-, mell-, tüdő-, feji és nyaki, vastagbél- és agydaganatok kialakulásával.

Az új tanulmány a p50 mellett egy másik, KPC1 nevű fehérjét is vizsgál, amely szintén részt vesz a p50 nevű fehérje létrehozásában.

A Technionon azért tekintik áttörésnek az új kísérleti eredményeket, mert bebizonyították, hogy magas koncentrációban a p50 ellenkező hatást ér el és elnyomja a rákos sejteket.

“A p50 fehérje kifejezetten Dr. Jekyll-re és Mr. Hyde-ra emlékeztet. Bizonyos helyzetekben álcázza magát és feladatot vált. Eddig úgy tudtuk, hogy összekapcsolódva egy másik, p65 nevű fehérjével növeli a rákos sejteket” – nyilatkozta Ciechanover a Háárecnek.

“Ebben a kutatásban azonban rájöttünk, hogy ha túlteng a p50-es fehérje, akkor nincs mivel kapcsolódnia és éppen hogy gátolja a rákos folyamatot, ismert rákellenes fehérjéket termel. A jelenség további kutatást érdemel”- hangsúlyozta a tudós.

A kísérletekben emberi agydaganat-sejteket oltottak egerekbe kezelés nélkül, valamint KPC1-gyel vagy magas p50-koncentrációval módosítva azokat. A kezeletlen szövetek súlyos tumort okoztak az egerekben, de a KPC1-gyel kisebb, a magas p50-koncentrációval pedig csak egészen kis rákos daganat képződött.

Ebből a tudósok arra következtettek, hogy a p50 magas arányú jelenléte megóvta az egereket a ráktól, majd hasonló eredményre jutottak az emésztőszervi és a csontrák esetén is.

Ciechanover ugyanakkor figyelmeztetett rá, hogy a kutatás még kezdeti stádiumban van, és még sok évnek kell eltelnie, mire az új felismerésen alapuló gyógyszereket lehet majd kifejleszteni.

 2015. április 13.

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: