Régmúlt idők dicsérete – ’70-es évek

Amikor velem egykorúak társaságában vagyok, általában szóba jönnek gyermekkorunk évei. Jókat nevetünk azon, hogy szinte mindenkinek ugyanazok az emlékek jutnak eszébe arról az időszakról. A családok és a háztatások majdnem azonos módon működtek. Nem voltak olyan szembetűnő különbségek, mint ma. Akkoriban csak az lógott ki a sorból, akinek volt otthon vezetékes telefonja. jaffaMa leginkább azok lógnak ki a sorból, akik nem a legmodernebb okos telefonnal rendelkeznek. Per fő! Óhatatlanul is párhuzamot vonunk a negyven évvel ezelőtti időszak és napjaink között. Kulcsos gyerekek voltunk, azaz nyakunkban lógott a lakáskulcs, mert iskolából egyedül mentünk haza. Ma ugyanilyen korú gyermekeket nem lehet egyedül elengedni sehová. Délutánonként játszottunk. Együtt és sokat. Nem volt „forródrót”, ahol megbeszélhettük volna, hogy mikor és hol találkozunk, mégis mindenki ott volt. Például a játszótéren, ahol együtt „bandáztunk” estig. Bújócskát, fogócskát, „Amerikából jöttem…” játékot játszottunk. Nem hallottunk az egészséges táplálkozásról, ettük a főzelékeket és a paprikás krumplit, no meg a sertészsíros kenyeret, mégis egészségesek voltunk. Koszos markunkba engedtük a vizet a játszótéri csapból, ha szomjasak voltunk.

Szüleink kiszámolt pénzzel engedtek el az ABC-be (vagy a közértbe), mert mindennek köztudott volt az ára. Negyven fillér volt a zsemle és a gyufa, egy forint volt egy gombóc fagyi és a golyórágó, hat forint volt a Kőbányai Sör, három forint volt egy kiló kenyér. Ma már tudom, luxus volt, hogy zsebpénzemet a trafikokban kapható hat forintos ABBA képekre költöttem. Zsebpénzünk akkor volt, ha visszavittük az üres üvegeket az üvegvisszaváltóba, ahol néha félórát is sorban kellett állni. Szerencsére minden üveg betétdíjas volt, s nem volt háztartás, ahol ne lett volna szörpös vagy sörösüveg. Igen, szörpöket ittunk vízzel vagy szódával. Már ha csinált valaki szódát. Mindennapos szerencsejátéknak számított, hogy ne nálunk fogyjon ki a buborékos víz. A kiürült patronos dobozzal és a tejjeggyel kellett közértbe menni. Friss kenyeret nem igazán ettünk, mert mindig a „régit” ehettük először, így a friss, mire sorra került, már legalább másnapos volt. Kóla és Jaffa maximum akkor volt otthon, ha vendégek jöttek. Tejszínhab is. Álmaimban sokszor ettem korlátlanul. Büszke kisdobosok és úttörők voltunk, őrsgyűlésekre jártunk. Nem voltak játszóházak, csak művelődési házak, ahol magnóból lehetett zenét hallgatni és pingpongozni. Igazi gyermekek voltunk egy kiszámítható, de biztonságos világban. A nosztalgiázások végén mindig egyetértünk abban, hogy nekünk még jó volt.

Rácz Rita



(Következő hír) »



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás