Régmúlt idők dicsérete

Kislányom egyik este Zelk Zoltán: Este jó, este jó című gyermekdalát énekelte. Akkor jöttem rá, vágyom arra, hogy a szöveg most is aktuális legyen. Sajnos nem az. Rohamtempóban fejlődik a világ. Ez rendjén is van, ám sokszor érezhetjük, nem tudjuk követni, valahol lemaradtunk. Mintha hiányoztunk volna néhány óráról az iskolában. Két egymás utáni generációt is világok választanak el egymástól. Örülünk annak, hogy utódaink fejlettebb, modernebb, technikai bőséggel megáldott mindennapokat élnek, de néha bizony mintha más-más nyelvet beszélnénk. Nem kell sokat visszamennünk, hogy lássuk, mennyit változott a világ.

Negyven évvel ezelőtt voltam gyermek. Szerencsésnek érzem magam, mert pesti és vidéki nagyszülőm is volt. A pesti mamánál éltünk, de az összes szünetet vidéken töltöttem. Sokszor jut eszembe megannyi emlék, amit gyermekként tőlük láttam és kaptam. Ahogyan visszagondolok, sosem láttam őket rohanni vagy kapkodni. Mindennek megvolt a maga helye és ideje. Pesti mamám sosem tétlenkedett, hol hímzett, hol tésztát gyúrt, hol a virágokat ápolgatta. Emlékszem, meglepődtem, hogy az – akkor még közértben – lehetett tésztát kapni. És zsemlemorzsát is. Ezeket mindig ő készítette. A lakásunk tele volt tálcákkal. Mindenhol száradt a pékáru, vagy a tészta. Nem dobtunk ki ételt, nem volt pazarlás. Minden ételmaradékot újra tudott gondolni. Vízzel teli műanyag üvegek álltak az ablakpárkányokon, mert csak állott vízzel volt szabad virágot locsolni.

A régi újságokat egyforma kockákra vágta, az volt a W.C. papír. Ma már elképzelni is nehéz. És énekelt a Mama, aztán együtt énekeltem vele. Ezeket a dalokat a mai napig tudom és máshol, mástól nem is hallottam még. Falusi nagymamám is szorgos asszony volt, tette a dolgát. Maga sütötte a kenyeret, ha kellett, fát aprított a tűzre, nehéz kannákban hordta a vizet a kútról, ellátta az állatokat, gaz sosem volt kertjében. És mindig elolvasták a napilapokat, mert erre is volt idő. Ráadásul értették, amit olvastak. Mai szemmel nézve nehéz életük volt, mégsem panaszkodtak soha. Emberi és élhető világ volt, tele valódi kapcsolatokkal. Az emberek ismerték egymást, köszöntek egymásnak és beszélgettek is. Három generáció élt együtt, s ez egy gyermek számára idilli állapot volt. Velünk anyáink még három évig voltak otthon. Ma sokan a szülés után rohannak vissza dolgozni, hogy állásukat el ne veszítsék. Nálunk még voltak közös családi tévénézések, hiszen „csak” egy tévénk volt. Voltak közös játékok, sok-sok együtt töltött idő. Modern korunkban az emberek nem dolgoznak, hanem hajszolják a pénzt, vagy napi küzdelmeket vívnak a fennmaradásért. A gyermekek az iskolában túl vannak terhelve, nincs elég idejük játékra. Nincs idő összejárni, együtt lenni. Nincs idő sportolni, kirándulni, kevés a klasszikus hétvége, amikor közös programokat szervezünk a családdal, barátokkal. Akinek mégis van, arra gyanakodva nézünk, nem értjük, hogyan csinálja. Gyermekkoromban, a körfolyosós ház egy nagy család volt, nyitott ajtókkal. Ma sokszor azt sem tudjuk, ki lakik a szomszédban. Korunk tele van magányos, elszigetelt lelkekkel. Jó lenne újra egymásra találnia a világnak.

Rácz Rita

 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: