Spirituális utazás Indiában

Számos utazási magazinban látunk szebbnél szebb képeket a világ minden tájáról- fehérhomokos tengerpartot, kókusztejet kínáló nyers, zöld diókat, feszített víztükrű medencés hiperszállodákat. De egyik sem kínál olyan különleges, eddig jónak vélt elveket alapjaiban megrendítő, megváltoztató utazást, amit India földjén élhetünk át.

India nagyjából másfél milliárd ember otthona, ami jogosan segít arra következtetni, hogy bizonyára nagy ott a szegénység. Ez részben igaz, részben nem. Ha európai szemmel vizsgáljuk meg a helyzetet, határozottan állíthatjuk, hogy valóban segítségre szorul jópár kéregető, vagy az utca szélén üldögélő, a forgalmat bámuló idős néni és bácsi. Az ő értelmezésükben vett „tiszta falu” számunkra maga lenne a fertő. Kóbor kutyák hevernek a földön, az község közepén, hogy mindenki jól lássa kiálló bordáikat. Az utcák porosak, legtöbbjük földút. A szemét tetszőleges helyre van szerte-szét dobálva, amit egy nagy tiszteletet élvező szent tehén rágcsál éppen. A gyerekek szegényes, kopott ruhákban járnak, a csecsemők pedig nem az európai szabványoknak megfelelő higiéniai ellátást kapják: a tehén mellett, egy kukoricaágakból és vesszőből font padon várják sikoltozva, hogy valaki vegye végre fel őket. Nincs mozi, bevásárlóközpontok és szupermarketek sora, de egy virágos körforgalmat is aligha találunk ezekben a falvakban.

34És valami miatt ők mégis boldogok. Olyan nyugalom, olyan áhítat és öröm jellemzi az arcukat, amit itthon vagy bármely másik országban csak ritka napokon lát az ember (és az sem kizárt, hogy egy indiai bevándorló az). Nem sietnek sehova, nem stresszelik magukat a híradóban látottakon- televízió hiányában ez elég nehéz is lenne-, nem sajnálják egymástól segítő kezüket. De legfőképpen: nem sajnálnak adni egy fehér, a messzi Európából érkező tehetős turista számára bármit, amijük van. Azonnal szaladnak a hennáshoz, hogy vegyenek pár adaggal, mert őket éri a megtiszteltetés, ha egy fehér ember kezére ők vihetik fel a kívánt motívumot. Vagy azonnal nekilátnak főzni valamit, mert a vendéget nem csak hogy illik, de kutya kötelességük megkínálni. Persze más kérdés, hogy egy európai gyomor mennyire tud megküzdeni a zöld chilis chabatta-val, vagy a mustármagos, borsos, perzselő levessel.

Indiában minden a közösségről szól. Arról, hogy ne menjünk el egymás mellett, ha valakit sírni látunk, ne lépjünk át a földön fekvő betegen, éljük meg a boldogságot és a bennünk feltörő érzéseket. Ők ezt nagyon egyszerűen gondolják: ha sírnod kell, úgy érzed, hogy ki kell engedned, akkor csak hadd jöjjön. Sírj! Mutasd meg, hogy mennyire fáj, engedd meg, hogy segíthessünk! Eleinte ezt nagyon nehéz megfogadni, főleg, ha egy olyan világból érkezünk oda, ahol a könnyek a gyengeség, a sebezhetőség és a kihasználás jelei, előszelei.

Van egy mondás, ami híven tükrözi az indiaiak életszemléletét: „Love all, serve all” – ami annyit tesz magyarul, hogy „Szeress mindenkit, szolgálj mindenkit”. Ghanditól, az indiaiak méltán olyan nagy tisztelettel övezett tanítójától származik ez a kijelentés, ami számos épületen, ashram-ban (közösségi hely) és képeslapon köszön vissza.

35Ghandi és az általa felépített változások rendszere igazi kultusszá nőtte ki magát. Ő maga egyszerű ember volt, szobája egy matracból, egy rokkából és egy párnából állt, amit máig meg lehet tekinteni Ahmedabad városában. Arra tanította népét, hogy tanulással eredményeket lehet elérni, ezért iskolákat alapított, tanárokat képezett, és igyekezett minél több emberhez eljuttatni ennek fontosságát. Ahmedabadban, ahol a Ghandi Ashram található, létezik egy iskola, ami önkéntes alapon működik. A tanárok, a konyhás  nénik mind mind fizetség nélkül dolgoznak ott, és örömmel fogadnak külföldi, kalandra vágyó fiatalokat is a világ bármely részéről. Fontosnak tartják, hogy segítség egymást egy közös cél érdekében: hogy megkezdett útját jó irányba folytassa India, és tovább fejlődjön.

Számos elgondolást, elvet átértékelünk Indiában, mert egy olyan világba csöppenünk, amit a szeretet, a megértés, a kölcsönös tisztelet és szolgálat működtet. Érdemes elutazni és végiggondolni, vajon valóban olyan fontos-e az a 140 cm átmérőjű, síkképernyős televízió, vagy a félmillió forintra leértékelt turmixgép, vagy a földön heverő, segítő kézért rimánkodó férfi valóban ittas-e?

Világjáró



(Következő hír) »



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás