Szigorítják a sebességellenőrzéseket

A közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség, például nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője.

Óberling József a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az intézkedés nem azt jelenti, hogy „bokorban megbújva”, vagy a „lakott terület kezdetét jelző táblánál” fognak mérni, de nem jelentik be előre az intézkedések helyszínét és idejét, illetve civil személygépkocsik mellett a közlekedők számára „furcsa járművekből” is ellenőriznek.

Kérdésre válaszolva hozzátette: ezek lehetnek akár teherautók, vagy lassú járművek is.

Mint elmondta: azt tapasztalják, hogy a közlekedők egyre inkább csak akkor tartják be a szabályokat, ha közvetlen rendőri ellenőrzést tapasztalnak. Ennek nyomán, ebben az évben már 398-an haltak meg az ország útjain és ha ez így folytatódik, az elmúlt évek legrosszabb baleseti statisztikájával zárul az esztendő.

Ebben a helyzetben már korábban megkezdték civil autók bevetésével is a közlekedési ellenőrzést. Ennek keretében nemcsak a gyorshajtást szankcionálják, hanem például azt is, ha valaki nem veszi figyelembe a tilos jelzést, vagy szabálytalanul használja a gyorsforgalmi út leállósávját – sorolta Óberling József.

Hangsúlyozta: továbbra is etikus módon hajtják végre az ellenőrzéseket. Olyan helyeken, időben és módon koncentrálják a sebességellenőrzéseket, ahogy azt a közlekedés biztonsága megkívánja – fogalmazott az ezredes.

Arról is szólt, hogy ez az eljárás megfelel a nemzetközi, az európai gyakorlatnak.

MTI

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: