Talány Akusztik: Ady-puzzle, Szindbád-dal

A Talány Akusztik Pest megyébe szinte már hazajár; néhány hónapja Üllőn, a magyar kultúra napján arattak sikert, most pedig Albertirsán, a Móra Ferenc Művelődési Házban lépnek színre 2019. május 2-án, 17 órakor. Koncertszínházukba a belépés ingyenes, ráadásul az egyedi produkció újszilvási pálinkák kostolójával zárul.

Blazsovszky Ákos, Szabó Zoltán Attila, Korponay Zsófi és Zöld Csaba.
Fotó: Szepesi Zsuzsanna

A MÁV nívódíját kiérdemlő Talány Akusztik formáció sorra adja a teltházas koncerteket olyan exkluzív helyszíneken, mint a pesti Vígadó tér (Belvárosi Fesztivál), a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum, az Óbudai Társaskör, a Kódex Kulturális Központ, vagy éppen a József Attila Színház és az Újnyugat Irodalmi Kör Legendák nyomában-szalonja.

A „színészzenekar” Szabó Zoltán Attila (költői nevén: Schwalm Zoltán) verseit zenésíti meg, aki korábban a Gershwin szerelmei című, Barabás Kiss Zoltán nevéhez is köthető zenés színdarabot írta – a Duna Palotának! Az együttes zeneszerzője: Zöld Csaba, aki a „Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10” koncerten, az Arénában is színpadra lépett – a születésnapi rockbuli egyik vendégeként. A József Attila Színházban, a Csókos asszony előadásban ő alakítja Báró Tarpatakyt.  

A csapat énekesnője a kivételes hangú Korponay Zsófi, aki ugyancsak a fővárosi teátrum elismert művésze; A pápanő-musicalben hallható. A csapat gitáros-énekese: Blazsovszky Ákos, a már említett Csókos asszonyban – Létay Dóra és Zöld Csaba mellett – mint Salvatore főkomornyik tűnik fel estéről-estére a színpadon. A ritmusszekcióért – a Pataky Művekből ismerős – Németh-Szabó Tamás „Némci” felel.

Az albertirsai produkció igazi kuriózummal is szolgál: elhangzik ugyanis az Ady-puzzle, amely a jelen és a múlt között egyfajta „párbeszédet” képező játék, kortárs válasz, avagy: kollázs; mellyel Zöld Csaba idézi elénk a 100 éve elhunyt költőgéniuszt.

S ha már irodalom, a Talány Akusztik estjein mindennapos az időutazás, mivel irodalmi legendák is „részesei” programjuknak: például elhangzik a Szindbád-dal, ami – képzeletben – Krúdy Gyula békebeli mesebirodalmába vezeti el a közönséget.

Albertirsa városát a „talányosok” kedves gesztussal is meglepni készülnek, hiszen a május 2-i előadás nem feledkezik el a település híres szülöttéről, a pedagógus-filozófus Tessedik Sámuelről sem. A Zöld Csaba – Szabó Zoltán Attila alkotópáros dalaihoz fűzve-kapcsolva a jeles néptanító megfontolandó gondolatai kapnak hangsúlyt. Ahogy az országos rádiókban gyakran játszott Vasútdal is a gazdag repertoár része lesz.

A program művészeti vezetője: Szabó Zoltán Attila – aki az est végén a közönségnek maga szolgálja föl az újszilvási pálinkakölteményeket – az előadás kapcsán elmondta: „a Talány Akusztik nem ismeri a haknit; a zenekar mindenhol, az ország bármely szegletében szívesen fellép, s mindenhová új programot visz, új elemekkel színesítve a dalok sorát…”

AV

Megosztási lehetőségek