Tűzoltók segítenek a Pécelnél veszteglő vonaton rekedteknek

Több száz utas, közöttük körülbelül hetven gyerek rekedt Pécelnél a Miskolc-Hatvan-Budapest vonalon közlekedő vonaton a hirtelen lezúduló nagy eső miatt. Az utasok leszállításhoz a tűzoltók segítségét kérte a vasúttársaság – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Csámpai Attila elmondta, hogy a Gödöllő felé haladó vonat Pécel után állt meg, mert a lezúduló eső szinte elmosta a vasúti pálya környékét. A szerelvény nem tudott tovább haladni.
A vasúti szakemberek a katasztrófavédelem segítségét kérték a fülkékben rekedt több száz utas, közöttük mintegy hetven gyerek leszállításához. A gödöllői és a fővárosi tűzoltók már megérkeztek a helyszínre. Amíg megszületik a megnyugtató technikai megoldás, vizet osztanak a vonaton tartózkodóknak, majd segítenek az utasoknak eljutni legalább Pécelig – közölte.
A Mávinform korábban közleményben tudatta, hogy a biztosítóberendezés hibája miatt szünetel a vasúti közlekedés az érintett vonalon. Egyebek mellett azt írták: a folyamatos esőzés miatt a szakemberek nem tudják elkezdeni a hibaelhárítást.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a Keleti pályaudvarról Gödöllőre, valamint Gödöllőről Budapestre vasúti menetjeggyel és bérlettel igénybe vehetők a BKK bizonyos járatai: az M2-es metró a Keleti pályaudvar és az Örs vezér tere között, valamint a gödöllői (H8-as) HÉV az Örs vezér tere és Gödöllő között.
Rákos és Pécel között vonatpótló autóbuszok is járnak.

2015. június 9., kedd 19:28

Újraindult a vonatforgalom Rákos és Pécel között
   Újraindult a vonatforgalom Rákos és Pécel között, miután a katasztrófavédelem segítségével járhatóvá tették a vasúti pályát – közölte a Mávinform kedd este az MTI-vel.

A közlemény szerint a pálya lezárásakor Rákos és Gödöllő között leállított vonatok folytathatják útjukat. A vonatok akár 80-100 perces késéssel közlekednek, de előfordulnak ezt meghaladó késések is. 
A szerelvényfordulók miatt az este induló vonatok esetében is jelentős, 40-60 perces késésekre kell számítani – tették hozzá.
A késések miatt a miskolci vonalon kedd éjfélig a feláras vonatok is pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe. Húsz órától a BKK járatain már nem fogadják el a vasúti menetjegyeket és bérleteket – írták.
Több száz utas, közöttük körülbelül hetven gyerek rekedt Pécelnél a Miskolc-Hatvan-Budapest vonalon közlekedő vonaton a hirtelen lezúduló nagy eső miatt. Az utasok leszállításhoz a tűzoltók segítségét kérte a vasúttársaság – közölte korábban a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Csámpai Attila elmondta, hogy a Gödöllő felé haladó vonat Pécel után állt meg, mert a lezúduló eső szinte elmosta a vasúti pálya környékét.

2015. június 9., kedd 20:43

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: