Már tervezhetjük a pihenést

Utazzunk, lazuljunk…

Lassan beköszönt a tavasz, de már az éves pihenés, nyaralás lehetőségeit tervezgetik sokan, amit érdemes korán eldönteni, mert az igazán jó helyek hamar betelnek, mindamellett ilyenkor általában jelentősebb kedvezménnyel lehet foglalni. Valószínűleg ez is oka annak, hogy március elején kerül megrendezésre az Utazás kiállítás is, ahol bőségesen találhatunk úti célt. Partnereink által kiadónk és lapunk is ott lesz a rendezvényen, s ha tehetem én is szemezgetek a kínálatból. Az év elején rengeteg összesítés és statisztika látott napvilágot, amelyek arról tanúskodnak, hogy jelentősen nőtt a turizmus. Sőt Európán belül Magyarországon nőtt legdinamikusabban, mintegy 20 százalékkal az úgynevezett nemzetközi turistaérkezések száma. Ez valószínűleg szintén annak a jele, hogy lassan kikászálódunk a válságból, s egyre többen tudják megengedni maguknak, hogy pihenjenek, nyaraljanak. Korábban sokak számára nem csak az anyagi keret hiánya volt visszatartó, de – aki tehette – plusz munkát vállalt a túlélésért.
Pihenés és kikapcsolódás szempontjából számomra a hazai lehetőségek csábítóbbak, aminek sok oka van, hiszen rengeteg látnivaló, fürdő, vízi-park, wellness központ… kecsegtet, bár talán a legerősebb hazahúzó erő az izgágaságomnak tudható be, mert nem szeretek órákat ücsörögni, hogy elérjek a célig. Egy-két óra belefér, de a hosszú, monoton utazás az agyamra tud menni. Rossz szokásom, hogy szeretek én vezetni, de amikor nem én fogom a kormányt, akkor sem tudom levenni a szemem az útról.
Az elmúlt években kevés időm volt hosszabb pihenésre, de néhány éve az Őrségben jártam, ahol csodálatos élményekkel lettem gazdagabb, annak ellenére, hogy nem vagyok igazán, az az erdőjáró-sétálgató típus, de életemben nem sétáltam annyit, mint ott. Nagy kedvencem még Szigliget, amelyet hosszú Balaton nélkülözés után pár éve fedeztem fel. Azóta évente legalább egyszer 2-3 napra lemegyünk, de ilyenkor az időnk jelentős részét a gyönyörű, tiszta strandon töltjük. Ugyancsak nagy kedvencként említhetem a Mezőkövesden található Hajnal Hotelt – hirdetése lapunkban is megtalálható(!). Mivel a szállodában van a gyógyvizes medence, amely hidro-masszázsos vízsugárral masszíroz, s mellette rengeteg szolgáltatást nyújtanak helyben, nincs is kedvem kimozdulni az épületből. Szerencsére, a víz gyógyító erejét – amit igen sok betegségre ajánlanak – megelőzés céljából és a punnyadásos állapot eléréséhez veszem igénybe. Szóval, már célozgathatjuk, tervezgethetjük a pihenést, mert sokszor az ad erőt a fárasztó napokban, hogy már látjuk előre, mikor fogjuk kipihenni magunkat.

Meggyesi Gyula



(Következő hír) »



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás