A magas vérnyomás és az agykárosodás összefüggése

A harmincas éveik közepén járók magas vérnyomása és az agy későbbi károsodása összefügghet – számolt be a BBC egy friss tanulmány eredményeiről.

A Lancet Neurology című szaklapban megjelent kutatás készítői 500 olyan brit lakost kísértek figyelemmel, akik 1946-ban ugyanazon a héten születtek és egy nagyszabású, hosszú távú vizsgálatban vettek részt.

Megmérték a vérnyomásukat 36, 43, 53, 60-64 és 69 évesen, MRI-felvételt készítettek az agyukról 69-71 évesen, valamint a University College London kognitív tesztjeit is elvégeztették velük. Egyikük sem volt demens. Azt állapították meg, hogy a 30-40-es életévek magas vérnyomása „felgyorsíthatja az agy károsodását”.

Nem ez az első tanulmány, amely az életközépi magas vérnyomás és a demencia kockázatának növekedése között összefüggést állapított meg, a friss kutatás készítői azt akarták tudni, mikor és hogyan zajlik a folyamat.

Megállapították, hogy a 36-43 év közötti magas vérnyomás függött össze a későbbi agyzsugorodással. Az agy egészségének védelmében tehát ebben az időszakban érdemes odafigyelni a vérnyomásra.

A korral mindenkinek zsugorodik az agya egy kicsit, ám akik bizonyos idegrendszeri betegségekben szenvednek, azokat súlyosabban érinti.

Noha a kutatás résztvevői közül senki sem mutatta az elbutulás tüneteit, ám a tudósok szerint az agy zsugorodása általában még a tünetek előtt megy végbe, ezért az alanyoknál a jövőben is keresni fogják a demencia jeleit.

A 43-53 éves korban mért magas vérnyomás a 70-es éveiket megérő résztvevők közül többnél függött össze érrendszeri károsodással.

MTI 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: