A születő gyermek nemét meghatározó tényezők

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Viselkedésökológiai Csoportjának egyik legújabb kutatása azt vizsgálja, hogy miért születik egy családban több lány, míg máshol több fiú gyerek.

Az embernél az utódok nemét az ivari kromoszómák határozzák meg, ezért joggal gondolható, hogy 50 százalék esély van arra, hogy fiú és 50 százalék esély arra, hogy lány utód szülessen – olvasható az egyetem közleményében, amely szerint számos kutatási eredmény azonban arra utal, hogy ez nem teljesen így van.

Az ELTE beszámolója alapján az emberi populációkban néhány százalékkal több fiú utód születik, mint lány, több tanulmány arra is rámutat, hogy a családok közötti változatosság az utódok nemében számos tényezővel mutathat összefüggést.

Egyes vizsgálatok szerint, azok az anyák, akik egészségesebbnek érezték magukat és hosszabb életet jósoltak maguknak, több fiút szültek. Stresszhelyzetben, mint például környezeti katasztrófák, gazdasági recesszió és éhínség esetén viszont több tanulmány szerint nagyobb eséllyel születik lány gyermek.

Más kutatás az anya személyisége és gyermekei ivararánya között mutatott ki összefüggést: a dominánsabb anyák utódai között több fiú volt. Ezeken túl összefüggést találtak az utódok neme és a szülők vonzósága, szexuális hozzáállása, életkora, sőt bizonyos betegségei között is.

Az eddigi vizsgálatok elsősorban az ivararány-mintázatok leírására koncentráltak, azok hatását az utódok rátermettségére (sikerességére) nagyon kevesen próbálták vizsgálni. Ezen kivételek közé tartozik az a tanulmány, amely azt próbálta elemezni, hogy a dollármilliárdosok családjaiban megfigyelhető nagyobb fiúarány hogyan hat a rátermettségre. Azt találták, hogy a milliárdosok fiú gyerekei több unokával ajándékozták meg a szülőket, mint a lány gyerekei, tehát a megfigyelt fiútúlsúly evolúciós szempontból előnyös volt. Kérdés, hogy csak ebben a speciális csoportban jelentkeznek-e az előnyök, vagy általánosnak tekinthetők. Az ELTE Viselkedésökológiai Csoportjában erre próbáltunk választ találni egy vizsgálatsorozat részeként – idézik az összegzésében Rosivall Balázst, a kutatás vezetőjét.

A kutatók két online kérdőíves felmérést végeznek a magyarországi népesség körében. Az első, jelenleg is aktív kérdőívben arra kíváncsiak, hogy a családban található fiúk és lányok aránya összefügg-e későbbi gyermekeik (azaz az unokák) számával. Ez a kérdőív a https://ivararany.hu/testverek oldalon érhető el. Egy későbbi kérdőíven pedig arra keresik majd a választ, hogy a magyar populációban milyen tényezők függenek össze az utódok nemével – olvasható az ELTE közleményében.

MTI 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: