Akik túlélték az elmúlást – egy kiállítás margójára

Időutazáson éreztem magam a minap, amikor ellátogattam a Múmiavilág című kiállításra. A Természettudományi Múzeum igazán unikális anyagot gyűjtött össze több ezer évfennmaradt testemlékeiből. A tárlaton nem csak emberi kéz által mumifikált testeket láthatunk, hanem a természet csodája révén mumifikálódott maradványokat is. Belegondolni is hihetetlen, hogy sok évezredet ölel fel a kiállított anyag. Ennek köszönhetően egy térben lehet az ember öt kontinens, különböző koraiban élt embereinek testével, vagy legalábbis ami azokból megmaradt. A tárlatvezetőtől olyan plusz információkat kaptunk, amelyek még elképesztőbbé tették számunkra a látottakat. A húsz évvel ezelőtt felfedezett váci múmiák közül néhány szintén a kiállítás részévé vált. A szülés közben elhunyt édesanya, aki életében sosem tarthatta karjában kisfiát, most már az örökkévalóságig öleli csecsemőjét. A Dél-Amerikából származó több ezer éves csecsemőmúmia az akkori mumifikálási szokásoknak megfelelően már-már ünnepélyes maszkban és öltözetben látható. A szentként tisztelt, önmumifikáló buddhista szerzetes ereklyeszobra érdekes történettel bír. Egyszer egy holland gyűjtő vette meg abban a hitben,hogy szobrot vásárolt. Felfigyelt azonban egy furcsa bevágásra, melynek nem értvén funkcióját, szakemberekkel nézette meg. Ekkor derült ki, hogy a „szobor” valójában egy agyaggal, lakkal és aranyporral bevont emberi múmia. Érdekes a papírvékonyságúra aszalódott lápi múmiák története is. A csendőr, aki megtalálta, feltekerve, kerékpárján szállította be az őrsre kivizsgálás céljából.A tárlaton plusz érdekességként egy szemléltető labor mutatja be az antropológiai kutatás eszközeit. Azt is láthatjuk, hogyan történik a testek átvilágítása. Fonyódon talált csontleletek segítségével pediga látogatók is részt vehetnek egy kor- és nem meghatározásban.A kiállított testemlékek valaha élt tulajdonosai nem tudni, mennyire éltek izgalmas életet. Gyanítom, halálukban sokkal több dolog történt és történik velük. Ahogyan nekünk is nehéz elhinni, hogy láthatjuk őket, talán ők sem hinnék el, hogy a XXI. század emberei szerte a világban általuk és rajtuk keresik régmúlt idők nyomait. De hogy sosem voltak olyan biztonságban, mint most, azt ki merem jelenteni.

Rácz Rita

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: