AMTS 2019: darázsderék, dűnejárók, prototípusok

2019-ben 100 ezer négyzetméteren, 5 pavilonban, 10 tematikával, azaz tíz különálló rendezvénnyel várja a nagyérdeműt az AMTS-mustra a Hungexpon. A nyitónapon igazi kuriózumokat mutatnak be a szervezők. A Happy Car összeállítása ad némi ízelitőt.

A március 22-én kezdődő esemény kiemelt programja a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás. Ennek részeként látható lesz a Renner-50 univerzális összkerékhajtású erőgép prototípusa, amelynek köszönhetően Magyarországon újjáéledt a traktorgyártás. A négyhengeres, közvetlen befecskendezésű 50 lóerős traktor motorját a japán Kubota szállítja, az erőátviteli rendszert az olasz Carraro Drive Tech készíti, az alváz, a darázsderék, a burkolatok és a szerkezet harmonikus működése pedig a jánoshalmai Renner Bt. munkájának gyümölcse.

Része lesz a forgatagnak a Szalay-Bunkoczi páros pályafutásának legjobb eredményét elhozó Dakar rali autó is. A perui dűnék birodalmában helytálló Opel Grandland X-szel Szalayék a 20. helyen végeztek idén januárban. Egyedi gyártású X-track váltót kapott. A Silk Way ralikon korábban használt Mokkához képest a Grandland X könnyebb, jobb a súlyelosztása és a stabilitása. Karbon-kevlár felépítménye mindössze 62 kg-ot nyom, 550 literes benzintankja pedig akár egy nap alatt kiürül, ha képességeihez méltó igénybevétel alá kerül.

A világszínvonalú magyar beszállító cégek sorát erősíti az érdi székhelyű Dräxlmaier Group, amely 1996 óta olyan prémium autógyártóknak tervez középkonzolokat, ajtópaneleket, műszerfalakat és ezek magasabb szintű moduljait, mint például az Audi, a BMW, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Mercedes-Benz, a Porsche, vagy a Mini. Fejlesztési központjukban jelenleg 100 fős mérnökcsapat végez számítógéppel támogatott tervezést és projekt menedzsmentet. A 2019-es „Év Autója” díj nyertese, a Jaguar I-Pace belsejének tervezésében is részt vettek.

A Genfben történtek után, nyilván a szokottnál is nagyobb figyelem összpontosul majd a Honda márkára. Történt ugyanis, hogy a svájci gigaexpón a japán vállalat bejelentette, hogy tovább fokozza elektromos átállásának tempóját. Ha minden a tervek szerint alakul, 2025-ben már minden Európában eladott Honda elektromos – elemeket is tartalmazó – hajtáslánccal gördül majd le a futószalagról. Ez az új célkitűzés a korábban meghatározott kétharmados arányt írta felül, nem mellesleg igazodott a cég globális stratégiájához, miszerint 2030-ra már teljesen átáll elektromos járművekre. 

A márka elektromos átállás iránti eltökéltségéről árulkodik a Genfben leleplezett Honda e Prototype is. A városi használatra, illetve elővárosi ingázásra optimalizált modell hatótávolsága meghaladja a 200 kilométert, akkumulátorai pedig – a gyorstöltés funkciónak köszönhetően – 30 perc alatt 80 százalékra tölthetők. A hatékony működés mellett a Hondákra jellemző különleges vezetési élmény is a „csomag része”, a Honda e Prototype ugyanis roppant dinamikus és hátsókerék hajtású.

Mint közismert, a Kia Ceed megszületéséhez is jelentősen hozzájárultak a magyar fejlesztők, ezért sem érdektelen a hogyan tovább. Nos, a koreai gyártó fejlesztőit az első Ceed-sorozat tervezésének kezdete óta – azaz immár több mint 15 éve – foglalkoztatja a lehetőség a modellcsalád karosszériaváltozatainak bővítésére. Az elképzelések közül az elmúlt években több megvalósult, de ezzel még nem lett teljes a paletta.

Gregory Guillaume, a Kia Motors Europe formatervezésért felelős alelnöke a Ceed családjának legújabb tagjáról a napokban ezt nyilatkozta: „van egy olyan karosszériaforma, ami nagyon is megérdemli, hogy a Ceed családjához tartozzon. Megjelenésével ráadásul a sorozat erősebbé és izgalmasabbá is válik Európában. Ez a forma olyan, amihez még csak hasonlót sem láthattunk eddig a Ceed kínálatban: a Kia következő nagy meglepetése…”

Sz.Z.A.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: