Átlagsebesség-mérés alapján akarják büntetni a gyorshajtókat

Az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetésén dolgozik a rendőrség; az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-nek ezt azzal indokolta, folyamatosan keresik a lehetőségét, hogy csökkentsék a balesetek számát.

Halmosi Zsolt, a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes az InfoRádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: az átlagsebesség-mérés jó módszer lehet a rendőrség kezében, és a VÉDA-rendszer erre is alkalmas lehet, hiszen felkészítették arra, hogy a fix és mobil berendezések között átlagsebességet mérjen.

A kollégáim most dolgoznak annak a rendszernek a kialakításán, amely majd lehetőséget biztosít arra, hogy – ha a jogszabályi feltételek meglesznek –, alkalmazható lehessen ez a módszer – jelentette be Halmosi Zsolt, hozzátéve, ezzel a mérési metódussal kiküszöbölhető a rendszer azon gyengesége, hogy az autósok kizárólag a traffipax környékén tartják be a sebességkorlátot.

Jelezte, hogy idén már 432 ember vesztette életét közúti balesetben.

A rendőrség az MTI érdeklődésére azt írta, folyamatosan értékelik és elemzik a közlekedési helyzetet, keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a hazai jogszabályi környezetnek megfelelően, a szabályosan közlekedők legkisebb mértékű zavarásával, ugyanakkor hatékony módon csökkenthető a balesetek száma és javítható a közlekedési morál.

Ehhez többek között nemzetközi tapasztalatok megvalósíthatóságát, azoknak a magyarországi közlekedési kultúrába való adaptálhatóságát is vizsgálják – írták.

 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: