Az ingatlanvásárlók 2,5 százaléka volt külföldi

Továbbra is a magyarok pörgetik az ingatlanpiacot, az utóbbi fél évben a vevők mindössze 2,5 százaléka volt külföldi állampolgár, akik közül sokan életvitelszerűen Magyarországon élnek – közölte saját adatai alapján az Otthon Centrum (OC) az MTI-vel.

A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az OC elemzési vezetőjét, aki elmondta a külföldiek által az OC közreműködésével vásárolt ingatlanok átlagos értéke 48,8 millió forint, ami alig 100 ezer forinttal magasabb a magyarok által vásároltaknál. Míg a németek átlagosan 31,2 millió forintért, addig a kínaiak 69,7 millió forintért vásároltak – tette hozzá.

A közlemény szerint a kínaiakat kizárólag Budapest belvárosa érdekli, a németek viszont egyetlen lakást sem vettek a fővárosban, és Pest vármegyében is csupán egyet. Körükben a legkedveltebb települések a somogyi Bolhó, Bélavár, Babócsa, valamint a zalai Zalaszentbalázs, Hévíz és Zalakomár.

Arra is kitértek, hogy a vásárlást saját pénzből finanszírozza a külföldiek 92,5 százaléka, hitelt elvétve vesznek igénybe. Ezzel szemben a magyar vásárlók 23 százaléka használ hitelt, 11 százaléka állami támogatást a vásárláshoz.

Hozzátették, hogy a külföldiek leginkább a használt téglalakást keresik, a panel és az új építésű lakások vásárlói között arányuk elhanyagolható.

A Magyarországon vásárló külföldiek legnagyobb számban a 30 és 40 év közötti, valamint a 60 évnél idősebb korosztályból kerülnek ki, e két korcsoporthoz köthető a vásárlások több mint fele. A magyar állampolgárok között viszont a harmincasok és negyvenesek aránya a legmagasabb, míg a legfiatalabbak és a nyugdíjasok között a legalacsonyabb.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: