Fascia és gerinctréner, jógaoktató – Budapest

Okleveles fascia és gerinctréner, jógaoktató – Folyamatosan képzem magam, hogy a vendégeimnek a lehető legátfogóbb tudást tudjam adni és már óra végén is azt érezzék, hogy tettek valamit a saját egészségükért és elindultak a változást jelentő úton. Az órákat úgy állítom össze, hogy mindenki találjon benne olyat ami megtetszik és rendszeresen csinálja a gyakorlatokat akár otthon is, – nagyon pozitív visszajelzéseket kapok a vendégeimtől .

Kategória:

Leírás

Bemutatkozás

Rólam 🙂

Szabó Gabriella vagyok, okleveles fascia és gerinctréner, jógaoktató – először 20 évesen ismerkedtem meg a jógával a reflux kapcsán, sokat sportoltam előtte is, de nem versenyszerűen.

Közel 3 éve alakult úgy, hogy beiratkoztam az oktatóképzésre a mesteremhez akihez akkor már 6 éve jártam jógázni, nyújtani, léböjttáborba és időnként helyettesítettem is őt, ha úgy alakult. Bár a segítő hozzállásom mindig jelen volt az életemben, akkor még nem voltam benne biztos, hogy ez lehet az én utam, de másfél évvel ezelőtt úgy hozta az élet, hogy váltanom kellett.

Folyamatosan képzem magam, hogy a vendégeimnek a lehető legátfogóbb tudást tudjam adni és már óra végén is azt érezzék, hogy tettek valamit a saját egészségükért és elindultak a változást jelentő úton. Az órákat úgy állítom össze, hogy mindenki találjon benne olyat ami megtetszik és rendszeresen csinálja a gyakorlatokat akár otthon is, – nagyon pozitív visszajelzéseket kapok a vendégeimtől. Ha akár egy vendég is úgy megy el az óra után, hogy a mozgás örömöt okozott neki, akkor már le is tettük az alapokat és sokkal szívesebben jön újra és újra. Ehhez próbálom a legtöbbet a vendégekről megtudni óra előtt és közben, hogy ha olyan probléma lenne, akkor alternatív gyakorlatot is tudjak mutatni és ne vegyem el a motivációját.

Nagyon fontos az óráimon a mobilizáció, stabilizáció, nyújtás és emiatt nem kifejezetten jógaórának hívom, mert mindenképpen a gerinc védelme és a törzsizmok stabilizációja kapja a legnagyobb hangsúlyt. Az első SMR henger képzés óta ez az eszköz nem hiányozhat egy óráról sem és ezzel szinte minden olyan gyakorlatot-legyen akár egy jógapóz- tudunk végezni amit csak szeretnénk, különböző edzettségi és fittségi állapottól függően, de használunk az órán gumiszalagot, hevedert és kislabdát is. Az eszközökkel sokkal színesebb az óra és a vendégek is mindig új és izgalmas gyakorlatot tudnak kipróbálni, ezzel a saját lelkesedésüket, motivációjukat is karbantartják.

Ami talán a legfontosabb és majdnem kimaradt 🙂 az pedig a LÉGZÉS, mert nagyon sokan rosszul lélegeznek és ebben is nagyon elszánt vagyok, hogy az alapokat az órán mindenki elsajátítsa és utána a nap 24 órájában alkalmazza.

Vagyis, ha bármelyik állítás közel áll Hozzád

Ha szeretnéd jól érezni magad a bőrödben…
Ha jobban szereted a személyes órát az online hyelett…
Ha nem tudod,hogy kezdjél újra mozogni…
Ha nem tudod milyen mozgást válassz…
Ha túl sokat ülsz vagy állsz és minden izmod feszes, fáj…
Ha szeretnéd,hogy a kötőszöveted a reggeli nyújtózás után is rugalmas legyen…

 

Gyere és mozogj egy olyan órán ahol mobilizálunk,stabilizálunk, nyújtjuk és lazítjuk az izmokat és a kötőszövetet és erősítünk is, ehhez pedig az SMR hengert használjuk sokat 🙂

Fokozzuk a vérkeringést, javítjuk a testtartást, lazítjuk az izmokban lévő csomókat és csökkentjük a narancsbőrt is. Bármilyen életkorban és erőnléti állapotban jöhetsz, de friss sérülésed ne legyen vagy papírod arról, hogy nem mozoghatsz 🙂

 

Osszad, hogy mások is értesülhessenek: