Civilben is lehetünk katonák

Tartalékos katonai szolgálatot hozott létre a Magyar Honvédség, ahova bárki – legalábbis, aki alkalmas – beléphet, úgy is, hogy nem adja fel munkahelyét, tanulmányait, vagyis civilként lehet katona. A kormányhivatal honlapján most megjelent tájékoztatás szerint, az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálat újjászervezésének köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy civil életünk mellett a helyi közösségünket szolgáljuk akár katasztrófahelyzetekben, akár a honvédelemben.

Sokan vannak, akiket vonz a Honvédség, de jelenlegi munkájuk, tanulmányaik és civil életük mellett nem szeretnék, vagy nem tudják hivatásszerűen ellátni a katonai szolgálatot. Számukra jó hír, hogy immár önkéntes tartalékosként is szolgálhatják a lakókörnyezetükben élő közösséget, hazájukat, a Magyar Honvédség ugyanis újjáépíti az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszert – olvashatjuk a kormányhivatal honlapján. Ennek a helyi közösségekre építő szolgálati formának köszönhetően az ország minden járásában rendelkezésre áll majd egy elméleti és gyakorlati tudással kiképzett, felkészített erő, amely növeli a helyi közösségek védelmi képességeit honvédelmi és katasztrófahelyzetekben. Ehhez valamennyi járásban – köztük a 23 fővárosi kerületben is – egy-egy százfős századot tervez létrehozni a honvédség – tájékoztat a Budapest Főváros Kormányhivatala.

Az önkéntes szolgálat nem jelent napi szintű munkát, csak évi pár napot. Az alkalmassági vizsgák és a kiképzés sikeres teljesítése után a tartalékosok szerződést kötnek a Honvédséggel, amelyben azt vállalják, hogy egész évben rendelkezésre állnak, amelyért rendelkezésre állási díj illeti meg őket. A veszélyhelyzetek elhárításában közreműködők pedig az ellátáson felül munkáltatói kompenzációt is kapnak – emelte ki a BFKH.

A Magyar Honvédség Karrieroldala, az iranyasereg.hu tájékoztatása szerint, az önkéntes tartalékos katonai szolgálat létrehozásának az volt a célja, hogy kiegészítsék, és olykor tehermentesítsék a hivatásos és szerződéses állományt, valamint rendkívüli állapot és megelőző védelmi helyzet esetén katonai szolgálatot teljesítsenek. Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik. Hazánknak is szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik civil foglalkozásuk, vagy felsőfokú tanulmányaik mellett támogatják a honvédség munkáját, és veszélyhelyzetben sem riadnak vissza attól, hogy komoly segítséget nyújtsanak az országnak.

Bővebb információk a Magyar Honvédség Karrieroldala, az iranyasereg.hu honlapon.

2018. 06. 20.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: