Döbbenetes kutyaösztön
Gyakran hallani, olvasni az állatok ösztönével, hűségével, viselkedésével, megérzésével kapcsolatos meglepő, sokszor hihetetlen történeteket. Hasonló, nem mindennapi esetet éltem át, ami – ahogy mondani szokták –, ha nem velem történik, el sem hiszem. Személyes érintettségem miatt, harmincegynéhány éves pályafutásom leghosszabb ideig és legnehezebben elkészült cikke lett, majdnem két év után is nehéz szavakba foglalni…
Érdekességeket keresve bukkantam Rupert Sheldrake biológus kutatására, amely a kutyáknak azt a különleges képességét vizsgálja, hogy nagy távolságokról képesek megérezni közeledő gazdájukat. Erről is van személyes élményem, sőt az is tapasztalat, hogy az ebeknek különleges időérzéke is van. A biológus kutatási eredményeit is feldolgozzuk a jövőben, amely erőt adott, hogy befejezzem írásom és megosszam olvasóinkkal saját, nem mindennapi történetemet.
Bár eddig sem kételkedtem a kutyák különleges képességeiben, amivel gyakran foglalkozunk a Hírnökben is, ez az eset végképp meggyőzött, hogy akár szavak nélkül is értenek, tudnak sok mindent.
Gyermekkorom óta mindig volt kutyánk, akkor is, amikor a fővárosban éltünk, ami vidékre költözésem után duplázódott, vagyis átlagosan két kedvencünk lett, amelyek mentettek voltak. A sors úgy hozta, hogy több mint 20 éve ismét „összeköltöztünk” szüleimmel, akik kertes házunk alsó szintjén éltek, így mindenkinek megvolt a maga élettere és természetesen az állatai, akik az udvaron keresztül bármikor szomszédolhattak, sőt Édesanyámnál volt a kutyavacsora és „kutyaovi”, vagyis a megőrző, ha elmentünk valahova.
Édesapám halála után nem sokkal szüleim két kutyáját is elveszítettünk. Édesanyám nagyon vágyott egy törpe tacskóra, így néhány éve megleptük eggyel, akinek érkezése sem volt egyszerű, mert amikor rábukkantunk, már gazdára is talált, de kiderült, hogy az új hely problémás, mert amikor magára hagyták, azonnal sírt, visított, így szerencsénkre visszakerült az eredeti helyre, azután hozzánk. Hatalmas volt az öröm. Édesanyám Mininek nevezte el.
Az állatbarátoknak nem kell részletezni, mennyi szeretetet tud adni egy állat és mennyire lehet szeretni. Mini állandóan ott volt mellette és amikor elment pár órára, hatalmas sírással jelezte mennyire hiányzik. Mivel az átjárás szabad az udvaron, Minike hozzánk is be-benézett, de néhány percnyi látogatás után sietett haza gazdasszonyához. Akkor sem tudtuk marasztalni, ha anyukám elment és addig szórakoztatni akartuk. Néhány perc és futás haza, hátha megérkezett.
Édesanyám lebetegedett, így gyakrabban járt vizsgálatokra és többször volt kórházban. Ilyenkor sem tudtuk hozzánk csábítani, otthon várta mikor ér haza. Éjszaka időnként sírt és reménykedett. Természetesen mindig hatalmas volt a boldogság, amikor végre hazajött a gazdi.
Mivel családi vállalkozás vagyunk, minden napunk közös kávézással indult, és gyakran beszélgetésekre is összefutottunk napközben, így kényeztettük rendesen mi is. Természetesen imádtuk a kis vakarcsot és rengeteg szeretetet kapott tőlünk is.
Édesanyám ismét kórházba került, de ezúttal az orvosok közölték, néhány napon belül elveszítjük. Szörnyű napok voltak, amit Mini kutya is nehezen viselt és természetesen a szokásos sírás mellett naponta többször feljött hozzánk ellenőrizni, nincs-e ott a gazdi, de azonnal szaladt is le, nehogy elmulassza, amikor hazaérkezik… Tudtuk, hogy Édesanyám már nem fog hazajönni és tanácstalanok voltunk, izgultunk mi lesz a kutyával, hiszen nem volt kérdés, hogy magunkhoz vesszük, de az ő helye mindig Édesanyám mellett volt és egyetlen pillanatra sem veszítette szem elől, pár percnél többet nem töltött nálunk. Hogyan csábítsuk fel hozzánk? Hogyan mondjuk el, értessük meg vele, hogy már hiába várja…
Eljött a szörnyű nap, amikor Édesanyámat elveszítettük. Ezen a napon a kutya feljött hozzánk és ott is maradt, nem akart visszamenni, nem várta, nem kereste tovább… Mintha csak azt mondta volna „itt vagyok, itthon vagyok, már tudom, érzem, értem, nincs kit várjak”. Hihetetlen, de tudta, érezte, értette… Miből? Honnan?
A kis pofája nem sokkal később megőszült, ami egy kétéves kutyánál érdekes jelenség, de az állatorvos szerint is Édesanyám elvesztése miatt őszült meg.
Azóta is jól megvannak labi jellegű, mentett kedvencünkkel. „Igazi kutya élete van”, rengeteg kényeztetéssel, játékkal… Meglepő módon, imád pancsolni, boldogan hozza vissza az eldobott labdát… Hihetetlen, de nem is keresi Édesanyámat, pontosan tudja hiába… Mini kutya kedvenc helye az ölem (mégiscsak öl eb), ahol segít a munkában, így eme sorok írásánál figyeli mozdulataimat és egyet értett soraimmal, bár a rejtély továbbra is az marad…
Meggyesi Gyula
Hírnök Magazin
alapító főszerkesztő
