Elárverezik John Lennon eddig ismert legkorábbi levelét

John Lennon eddig ismert legkorábbi levelét árverezik el internetes aukción, több mint 30 ezer fontot (12 millió forint) várnak a zenész 11 éves korában írt soraiért.
Az összehajtott levélpapírra írt levelében Lennon megköszöni Harriet nevű nagynénjének a tőle kapott ajándékokat, köztük egy hajókról szóló könyvet – számolt be róla a BBC hírportálja.
A köszönőlevelet nem sokkal 1951 karácsonya után kapta meg Lennon édesanyja, Julia húga.
Lennon a Beatles világsikere idején is gyakran írt családtagjainak és barátainak, a legkorábbi ismert levele ez a 11 éves korában papírra vetett pár sor, amelyben arról számol be, mekkora örömmel olvassa a híres hajókról szóló könyvet.
A kisebb helyesírási hibákkal megírt levél így szól:
“Kedves Harrie,
Köszönöm a könyvet, amit karácsonyra küldtél nekem, és a törölközőt, amin rajta van a nevem, azt hiszem, ez a legjobb törölköző, amit valaha láttam.
A könyv, amit küldtél, nagyon érdekes. Éppen a 18. oldal alján tartok. Híres hajókról szól, egy emberről, akit úgy hívtak, hogy Kidd kapitány, a kalóz. A második fejezetnél tartok, az első fejezet címe Győzelem, a második címe Mary Celeste.
Köszönöm a piros pulóvert is, amit küldtél nekem.
Boldog új évet kívánok neked.
Szeretettel, John”
A levelet, amely korábban Harriet fia, David Birch tulajdonában volt, a TracksAuctions árverezi el online aukción, amelyet április 3-án zárnak.
Az árverésen mintegy 300 tárgyra lehet licitálni. Köztük van egy lemezgyűjtemény, mely korábban Lennoné volt.

MTI

2016. március 7.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: