Élményautózás Daciával
Nekem mindig gyanús, ha a kereskedő bárminő portékáját „verhetetlen áron” ajánlja figyelmünkbe. Mert a tapasztalat azt mondatja velem, olcsó húsnak, híg a leve. E megfellebbezhetetlennek tartott tételt a Dacia (értsd: Renault) azonban megint megcáfolta, minthogy a Dacia Sandero Stepway kiváló, strapabíró autó. A családra szabva.
Nem először vittem hosszú útra Daciát. És nem először tértem haza úgy, hogy a hiba nélkül teljesítő román(?) jószágról csupa jót mondhatok. A Duster és a Lodgy után a Sandero is igazolta: a márka, nagy utat megtéve a Merkur-idők óta, szüntelenül fejlődik, az ár-érték arányt nézve pediglen verhetetlen.
A visszatérő vendég
Mint utaltam rá, külföldi kóborlásainkon visszatérő vendég lett a Dacia. A Dustert talán már bemutatnom is fölösleges. Slágertermék. Nemcsak látszaterő jellemzi, de a kategóriahatárokat feszegető pluszenergia, dinamika is. Terepen szépen állja a sarat. Magam is nyűttem eleget; derékig érő sárban, egy kiképzőbázison sem veszített rajta a tesztpilóta…
A Lodgy más történet. A famíliát, de akár egy kis vállalkozást is hűen szolgálhat; taxinak szintén megteszi. Nagyobb kiruccanásokra, vakációkra bátran ajánlom. A Lodgyval egy éve Veneto tartományig merészkedtünk. A Garázs magazinban akkor a családi vakációzás sajátos „törvényeiről”, illetve egy mai automobil iránti elvárásainkról is értekeztem, amiből most idemásolok egy részletet: „Nehezíti a bepakolást a korkülönbség. Ha az egyik poronty közel nyolcéves, fiúgyerek, s a futball a mindene, Pirlo országában el sem tudja képzelni, hogy a kocsi csomagterében ne rejtőzzön legalább egy kiadósan felfújt bőrlabda, a másik poronty pediglen másféléves, kisleány, akinek a babakocsi még dukál, sőt a babaülés (trónszék?) is, na, akkor különösképp lényeges, mire képes a minket szolgáló verda. Ilyenkor hamar kiderül, mennyi a valóság, a lényegi információ az autóhoz mellékelt marketingbrosúrában. Idemásolom a Renault csábos mondatait: „A csomagtér gyakorlatilag a végtelenségig növelhető: a Dacia Lodgy hűen a márka értékeihez, itt is hatalmas helyet kínál, 2 üléses konfigurációban a csomagtér térfogata akár 2617 liter is lehet, de 7 üléssel is több, mint 200 liternyi. A ki- és berakodást megkönnyíti az alacsony csomagtérküszöb. Végre nem kell választania a kényelmes, nagy utastér és a rakodókapacitás között – a Dacia Lodgy mind a kettőt kínálja!” Tessék megkapaszkodni! A túra során bebizonyosodott, hogy a fentiekben semmi túlzás nincs!”
Spirálpályákon, alagutakon át…
A fentieket azért véstem újfent ide, ezúttal a Hírnök hasábjaira is, mert a gondolatot, az elemzést folytatni kívánom egy másik tesztalannyal. A kisebb Sandero jóval hosszabb, kalandosabb úton, a nagyobb megterhelést és a szokásos „csomagsokkot” is méltán viselve állt helyt!
Merre járt? A távoli Imperiában. Valamint: San Remoban. Valamint: Frankhonban. Azon belül is a citrom- és narancsligeteiről híres Mentonban. Picasso birodalmában, Antibes-ban. S az előkelő Cannes-ban, ami nem is annyira puccos városka, ha az ember jól figyel, és ráébred, hogy a Filmpalota (ejtsd: Palais des Festivals et des Congrés) előtti szakaszon például szabad a strandolás! (Nem mellékesen megjegyzem, hogy míg Belváros-Lipótvárosban hétköznapokon este nyolcig fizető a parkolás, addig Cannes-ban este hatig tart csak a „csengetős” időszak, ráadásul parkolóhelyet aránylag hamar találunk, az ára sem borsosabb, mint Budapest szívében.) No és még valami: a Monacói Nagyhercegség sem maradt ki a túrából.
Jobbára tikkasztó hőségben munkálkodott a szerkezet, ámbár az olasz-francia határon mindennaposnak mondható, hirtelen érkező viharról, esőről sem csúszott / csúsztunk le. (Szerencsére, istenverte jégverés nélkül…) Volt hegymenet, forgalmi dugó, mélygarázsba ájuló spirálpálya, viadukt, alagút, hajtűkanyar – szép számban. Monacoban, a hírneves városi pályán óhatatlanul átautóztunk a Forma-1-es szakaszokon, így a Massenet-ről elnevezett „gyors baloson”, ahol Alonso egyszer pórul járt. Mi nem! – hála a családfői óvatosságnak…
Szóval, nem kíméltük a járművet.
Irány a jachtkikötő – Monacóban!
A Dacia Sandero Stepway pedig meglepő erényeket csillogtatott. Először is: kiváló a fogyasztása! Az 1,5-ös dízelmotor simán hozta a 4,0l/100 km-es adatot, vegyes üzemben. A 320 literes csomagtér nem óriási, de a rakodótér könnyen növelhető; a hátsó ülések támlái dönthetők. A középkonzolon, és az ajtókban található rakodózsebek – amelyek közül az elsőbe akár egy 1,5 literes PET palack is befér –, tovább növelik a komfortérzetet. Az ülések oldaltartásával, kényemével meg volt elégedve mind a sofőr, mind a család többi illusztris, utazva szórakozó tagja.
A kocsi megemelt alvázának (a hasmagasság: 207 mm) köszönhetően Borgoverde magaslataira ugyancsak simán ment a (fel)kapaszkodás, mondhatni, már-már terepeztünk a járgánnyal. A futómű szintúgy nagyszerűen „muzsikált”. Egyébként a kis Dacia egész pofásnak hat. A hűtőmaszk, a lámpatestek, a ködlámpák, a kiszélesített kerékívek, a felnik, a tetőrudak karakteres benyomást kölcsönöznek a gépezetnek, amit így nem volt ciki Monacóban, a jachtkikötőben sem lencsevégre kapni. Lám, a Dacia európai jószággá, szerethető portékává vált. Bátran ajánlom!
Szabó Zoltán Attila
a szerző felvételei
