Fertőzésveszélyes „permetfelhő” a nyitott fedelű vécé leöblítésekor
A nyitott fedelű vécé lehúzásakor olyan „permetfelhő” szabadul fel, amely könnyen belélegezhető és vírusokat is terjeszthet – figyelmeztetnek kínai kutatók.
A Jangcsoui Egyetem kutatói által alkalmazott számítógépes modellek szerint a vízcseppek, akár a talajtól számítva 90 centiméter magasra is felcsapódhatnak a vécécsészéből öblítéskor – olvasható a BBC hírportálján.
A Physics of Fluids című folyóiratban publikált tanulmány készítői szerint ez azonban egyszerűen megakadályozható a vécé fedelének lehajtásával.
A kutatók szerint, ahogy a víz beáramlik a vécécsészébe, nekicsapódik az oldalainak, örvényt és kiáramló vízcseppeket eredményezve. Ezek a cseppek annyira aprók, hogy általában több mint egy percig lebegnek a levegőben.
A Bristoli Egyetem munkatársa, Bryan Bzdek szerint, noha nincs rá egyértelmű bizonyíték, hogy a koronavírus ilyen módon is terjedhet, érdemes elővigyázatosnak lenni. A koronavírussal fertőzött emberek székletében is jelen lehet a vírus.
A tanulmány készítői azt javasolják, hogy amikor csak lehet, tartsuk lehajtva a vécé fedelét öblítéskor, rendszeresen tisztítsuk a vécéülőkét és minden egyéb kontaktfelületet, valamint mossunk kezet a vécé használata után – húzta alá Bzdek.
Hozzátette: ez a tanulmány nem tudja bizonyítani, hogy ezek az óvintézkedések csökkentik a SARS-CoV-2 vírus transzmisszióját, ugyanakkor sok más vírus terjed a száj-széklet úton, tehát ezeknek a higiéniai eljárásoknak a betartása mindenképpen ajánlott.
MTI