Fővárosi Ítélőtábla: megalapozott ítéletek, időszerűség

A Fővárosi Ítélőtábla bírái magas szakmai színvonalú, időszerű ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a statisztikai adatok is alátámasztanak. Az összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón a szervezet elnöke, Dr. Ribai Csilla kiemelte: az idei I. negyedévben az ítélőtáblákon befejezett 5661 ügynek az 53.6%-át a Fővárosi Ítélőtábla fejezte be.

Dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke és Dr. Ujvári Ákos, szóvivő

A Fővárosi Ítélőtábla elnöke a 2018. év és a 2019. év első negyedévének eredményeiről tájékoztatta a sajtó képviselőit. Dr. Ribai Csilla kiemelte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla bírái magas szakmai színvonalú, időszerű ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a statisztikai adatok is alátámasztanak, így különösen, hogy az ítélőtáblákra érkezett ügyek fele a Fővárosi Ítélőtáblára került, ahol a befejezett ügyek száma jelentősen meghaladta az érkezett ügyek számát.

Az ügyforgalmi adatok tekintetében elmondta, hogy a 2019. év I. negyedévében az ítélőtáblákon befejezett 5661 ügynek az 53.6%-át a Fővárosi Ítélőtábla fejezte be, ahol 413 üggyel több került befejezésre, mint amennyi ezen időszak alatt érkezett.

A Fővárosi Ítélőtáblára érkezett ügyek száma az utóbbi években csökkent: tavaly 9.8%-kal kevesebb ügy érkezett, mint a 2017-es esztendőben. A peres ügyek száma szakáganként eltérően alakult, míg a polgári ügyek 9.8%-kal, a büntető ügyek 0.6 %-kal, a katonai ügyek száma 25%-kal csökkent, addig – a 2018-as évhez képest – a gazdasági ügyszakban 5.2 százalékkal több peres ügy érkezett.

Az időszerűség kapcsán hangsúlyozta, hogy 2018-ban a peres ügyek 81.8%-a fejeződött be fél éven belül, az egy éven túl folyamatban maradt peres ügyek száma 2017. évhez képest 50%-kal csökkent. Tavaly a Fővárosi Ítélőtáblán nem volt 2-3 év közötti peres ügy folyamatban.

A Fővárosi Ítélőtábla ítélkezési tevékenységének magas szakmai színvonalát tükrözte az a kimutatás, mely szerint az Ítélőtábláról a Kúriára érkezett fellebbezett határozatok 76,3%-a helybenhagyással, a felülvizsgálatok 52.5%-a hatályában fenntartással fejeződött be. A felülvizsgálati kérelmek megalapozatlanságát mutatta, hogy a Kúria 32.3%-ban érdemi vizsgálat nélkül utasította el a kérelmeket.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: