Gyors diagnózis, gyors gyógyulás: Azonnali CT-vizsgálat a Semmelweis Egyetemen

 Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján soron kívüli CT-időpontokkal segítik a budapesti daganatgyanús betegek mielőbbi diagnosztizálását és a már ismert daganatos betegek terápiájának előrehaladását az intézmény és a Budapest Főváros Önkormányzata között fennálló együttműködés részeként. 2024 év végéig több mint kétezer fős többletkapacitással látják el a klinikán tizenegy fővárosi kerület betegeit három helyszínen három modern CT-berendezéssel.

„A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája nyílt közbeszerzésen nyerte el a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Budapest Onko-projekt 2. fordulóját. Ennek részeként december 31-ig összesen 2088 daganatgyanús vagy már diagnosztizált daganatos páciens CT-vizsgálatát tudjuk elvégezni soron kívül” – mondja dr. Maurovich Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója.

A program rendkívül gyors diagnosztikára ad lehetőséget, hiszen a vizsgálatok hét napon belül elérhetőek, de sok esetben akár aznapra is tudnak időpontot adni a betegeknek, a lelet pedig három napon belül elkészül. A CT-vizsgálatok szakorvosi beutalóval három budapesti helyszínen vehetők igénybe a Budapest Onko-projekt részeként: az Orvosi Képalkotó Klinika Korányi Sándor utca 2. szám alatti telephelye mellett a klinika Sebészeti és Transzplantációs Radiológiai Osztályán (Baross utca 23.) és a Szent Rókus Klinikai Tömbben (Gyulai Pál utca 2.). 

A klinikaigazgató hangsúlyozza: ebben a programban nem az egészséges, esetleg kockázati csoportba tartozó emberek szűréséről van szó, hanem kimondottan olyan vizsgálatokról, amikor már felmerült a daganatgyanú vagy ismert daganatos betegség hatékonyságát kell nyomon követni CT-vel, éppen ezért csak szakorvosi beutalóval tudják ellátni a betegeket.

A klinikán a legmodernebb, nagy felbontású CT-készülékek, köztük a fotonszámláló detektorral rendelkező csúcskategóriás CT is elérhető, ha pedig igazolódik a daganatos betegség, a betegek gyógyulását is segíteni tudja az intézmény. A Semmelweis Egyetemen szinte az összes daganatterápiás lehetőség elérhető, folyamatos a konzultáció a sebészekkel, onkológusokkal és a további társszakmák képviselőivel.

Bővebb információ elérhető az Orvosi Képalkotó Klinika honlapjának Budapest Onko-projekt menüpontjában. A vizsgálatokra időpontfoglalás hétfőtől péntekig 8-16 óra között, szombaton 8-12 óra között a 06 20 825 8827-es telefonszámon, illetve a bponko@semmelweis.hu e-mail-címen lehetséges.

A daganatgyanús esetek várólistájának csökkentését célzó Budapest Onko-projektben a Semmelweis Egyetemen tizenegy közép-, kelet- és délpesti kerület – VII., VIII., IX., X., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. – lakosait várják. 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: