Hungarian Ladies Open: kellemes atmoszféra, drámai csaták
Idén is színvonalas WTA-tenisztornának adott otthont a BOK Csarnok. A Hungarian Ladies Open kísérőrendezvényeivel, mondhatni, a körítést tekintve is jelesre vizsgázott, nem mellesleg izgalmas, fordulatos, olykor drámai meccsek sorát láthatta a közönség. Ráadásul a páros fináléban idén is volt kiért szurkolni: Stollár Fanny Heather Wilson oldalán tüsténkedett.
Mindvégig kellemes atmoszféra, a verseny rangjához illő környezet várta a teniszsport szerelmeseit Budapesten, ahol nem először mutatta meg magát a tekintélyes női mezőny egy jelentős része. Mindeközben persze az Egyesült Arab Emirátusokban is folyt egy másik WTA-seregszemle, hiszen a versenynaptár zsúfolt. Olyannyira az, hogy mától Acapulcoban is zajlik egy viadal, amit márciusban két amerikai verseny követ: Indian Wellsben és Miamiban.
Nálunk, miként tavaly, úgy most is a belga Alison Van Uytvanck győzedelmeskedett. Nem volt könnyű a döntőig vezető útja. Az elődöntőben a sírból hozta vissza a mérkőzést, de ugyanez igaz a fináléjára is. A cseh Marketa Vondrousova 6:1-re nyerte az első játszmát, s ekkor talán csak azok fogadtak volna a belgára, akik látták korábbi küzdelmeit a BOK Csarnokban. Egy szóval, a közönség nagy része pontosan tudta, sejtette, hogy ez még nem lefutott meccs! Nem is volt az, hiszen a második játszmát 7:5-re hozta a – küzdeni tudásból jelesre vizsgázó – bajnoknő, hogy az utolsó „kör” már simább legyen, azaz: 6:2!
A páros döntőt most elbukta Stollár, de így is reményteljes alakulat az övék Wilsonnal. A szurkolósereg hihetetlenül élvezte a vasárnap délutáni páros viadalt, ahol a Jekatyerina Alekszandrova – Vera Zvonarjova kettős állt a háló másik oldalán. A végeredmény 4:6, 6:4, 7-10 lett, ami jelzi: kis szerencsével, akár Stollárék is megnyerhették volna a 2019-es Hungarian Ladies Opent.
A páros döntőt utóbb így értékelte Fanny: „nagyon kemény és szoros meccs volt, akár fordított eredménnyel is véget érhetett volna. Kellemetlen játékot játszottak, többször hibára is kényszerítettek minket. Nem sokon múlt, jövőre újra megpróbáljuk. Számomra továbbra is az egyes játék lesz a prioritás, de azért párosban is szeretnék bizonyítani…”
Nos, máris bizonyított a Körmöczy-díjas, 2018-ban Rabatban is páros döntőben érdekelt, mindössze 20 éves magyar versenyző, akinek egy nehézkesen induló szezont sikerült újra jó irányba terelnie, hiszen néhány hete Stollárnak még sérülés miatt kellett lemondania a részvételt Brisbane-ben.
Szabó Zoltán Attila
Fotó: Szabó Zsuzsanna Dóra