Kártérítést kell fizetni a feleség által végzett házimunkáért

    Kompenzálnia kell a feleségét a házasság ideje alatt elvégzett házimunkáért egy kínai férfinak egy Kínában úttörőnek számító bírósági határozat szerint, melyet egy válóperben hoztak – számolt be a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.

A bíróság a férfit 50 ezer jüan (mintegy 2,3 millió forint) kárpótlás megfizetésére kötelezte a felesége által éveken át végzett, ingyenes házimunkárt cserébe.

Kínában első alkalommal hoztak hasonló ítéletet válóperes ügyben, miután idén hatályba lépett az ország polgári törvénykönyve. A kínai polgárjogi törvények szerint annak a házastársnak, aki több feladatot vállal a gyermekek és idősek ellátásában, valamint a háztartásban, válás esetén jogában áll kompenzációt kérnie.

A feleség a bíróságnak elmondta: a házasság öt éve alatt ő végezte az összes háztartási munkát, gondoskodott közös gyermekükről. A férje ezekből a feladatokból egyáltalán nem vette ki részét.

A pert levezető bíró elmondta: a kárpótlás összegét a házasság időtartamát, a feleségre háruló terheket, a férj jövedelmét és az átlagos megélhetési költségeket figyelembe véve határozták meg. A feleségnek, aki eredetileg 160 ezer jüan (7,3 millió forint) kompenzációért folyamodott, a bíróság önálló felügyeleti jogot is ítélt a közös gyermek felett.

Az ítélet híre heves vitát váltott ki a kínai Twitterként is emlegetett Weibo mikroblogon. Míg egyes kommentelők helyeselték a kompenzációt, mások azzal érveltek ellene, hogy amennyiben a férj a munkájából származó jövedelemből tartja fenn a családot, úgy igazságos munkamegosztásnak számít, ha a saját jövedelemmel nem rendelkező feleség cserébe a háztartás terheit veszi magára.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint a 15 és 64 év közötti korosztályban a kínai nők átlagosan 234 perc (3,9 óra) térítésmentes házimunkát végeznek naponta, míg a férfiak csupán 91 percet.

A CGTN-nek nyilatkozó jogi szakértők szerint a szóban forgó bírósági határozat, valamint az általa kiváltott társadalmi vita figyelmet és tiszteletet ébreszthet az emberekben a házimunkát illetően, amelyet jellemzően alábecsülnek más munkákkal szemben. A kínai polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek célja pedig, hogy védelmet nyújtsanak a háztartási feladatokból nagyobb részt vállaló házastársnak. Az egyik szakértő hangsúlyozta: mivel a házastársak közül az egyik gyakran feladja a karrierjét, vagy a tanulmányi előrehaladását a család támogatása érdekében, válás esetén nehezebb visszatérnie a munkába, a kompenzáció pedig a jövője anyagi zálogát jelentheti.

MTI

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: