Katonadolog

Év elején ismét felvetődött a sorkatonai szolgálat kérdése, amely téma időnként előkerül. Legutóbb Kövér László nyilatkozta, hogy hiba volt az eltörlése, ami lavinát indított, de végül közölték, hogy kizárt a visszaállítása. Szerintem kevesen utálták nálam jobban a katonaságot, mégis úgy gondolom, szükség lenne rá. Nem is kellene néhány hétnél, esetleg pár hónapnál több, mert régen az volt a legnagyobb baj, hogy az elején mindenki megtanulta, amit kell, azután pedig unalom és felesleges szórakozás töltötte be a mindennapokat. Igaz, annak is meg volt a maga bája, hiszen a sok pihentagy olyan marhaságokat talált ki, amelyek felejthetetlen élményt okoztak – kinek jót, kinek rosszat.
Hiába vagyunk egy nagyobb egység tagjai, a saját határainkat mi tudjuk igazán megvédeni. Ha bármi gond lenne, nem biztos, hogy a NATO azonnal tudna reagálni, főként, ha éppen máshol is problémák lennének. Az a néhány hivatásos katonánk meg igen kevés, ráadásul egy részük külföldön segédkezik. Számomra még jobban elgondolkodtató volt, amikor láttam, hogy a menekültek döngették a lezárt határt. Lássuk be, ha csak egy kicsit keményebben léptek volna fel, vagy szervezettebben döngetnek, nem biztos, hogy elegendő lett volna az odavezényelt rendőri és haderő. A haza védelmén túl, nem ártana egy szervezet, amely vészhelyzetben azonnal mozdítható segítséget tudna nyújtani, s a leszerelt kiképzésen átesett állományról is lenne nyilvántartás, hogy az igazán nagy bajban további embereket tudjanak mozgósítani. Ebbe tartozhat a vihar, árvíz, természeti katasztrófa stb., amelyek szerencsére többségében elkerülik hazánkat, de sohasem lehetünk benne biztosak, hogy nem következik be olyan esemény, amelynél emberéletek múlnak a segítségen, szervezettségen. Anno, minden laktanyában voltak ügyeletes tűzoltók és rendészek, akik vészhelyzetben például a közeli településre mentek segíteni. Ne legyen rá szükség soha, de nem lehet felesleges a biztonság megteremtése.
Végül, de cseppet sem(!) utolsó sorban, a fiatalok életében egy olyan pedagógiailag jelentős pont lenne, amely meghatározná életüket. Elsajátítanának olyan fogalmakat, mint a fegyelem, önuralom, emberség, bajtársiasság, tárgyak és emberi tulajdonságok megbecsülése… és sorolhatnám tovább azokat a sajátosságokat, amelyek így csak közhelyeknek, okoskodásnak tűnnek, de máshol és máshogy nem lehet megtanulni, illetve elsajátítani. Néhány plázában kezdeném a sorozást… Sőt, az egyenjogúság jegyében a nőknek is lehetőséget biztosítanék, hiszen női katonák vannak most is, akik helyenként keményebbek, mint néhány pasi. Azért megnéznék pár plázacicát, amint a kötelező gyakorlatokon részt vesznek…

Meggyesi Gyula

2016. Február