Kína betiltja az egyszer használatos műanyagokat

    Kína, a világ egyik legnagyobb műanyag-felhasználója bejelentette, hogy a tervek szerint 2020 végére nagyvárosaiban, 2022-re pedig minden városában betiltja a nem lebomló műanyagzacskókat.

A kínai vendéglátóhelyeken az egyszer használatos műanyag szívószálak használatát is megtiltják.

Az ázsiai ország évek óta küszködik azzal, hogy 1,4 milliárd polgára által termelt szemetet kezelni tudja. Az ország legnagyobb szemétlerakó helye, amely mintegy száz futballpálya nagyságú, máris megtelt, holott még 25 évig akarták használni – emlékeztetett a BBC News cikke.

Kínában 2017-ben 215 millió tonna városi háztartási hulladékot gyűjtöttek be. Az újrahasznosításról azonban nem állnak rendelkezésre adatok.

Az Oxfordi Egyetem online kiadványa, az Our World in Data (Világunk adatai) szerint 2010-ben Kínában 60 millió tonna műanyag hulladék keletkezett, az Egyesült Államokban pedig 38 millió tonna.

A 2018-ban publikált kutatás szerint az előrejelzések 2025-ig hasonló képet rajzolnak ki.

A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság vasárnap hozta nyilvánosságra új irányelveit, amelyeket a következő öt évben akarnak megvalósítani.

A terv szerint 2022-re az ország minden városában megtiltják a műanyag zacskók használatát. A piacokon ugyanakkor a friss árut még 2025-ig csomagolhatják műanyagba.

A 0,025 mm-es, vagy annál vékonyabb műanyagzacskók gyártása és forgalmazása szintén tilos lesz. A vendéglátóiparban az eldobható műanyagok használatát 30 százalékkal csökkentik. A szállodákban 2025-re akarják elérni, hogy ne használjanak eldobható műanyagokat.

Kínában már nem először indítanak kampányt a műanyagok használata ellen: 2008-ban megtiltották, hogy a boltokban ingyen adják a műanyag zacskókat és a legvékonyabb műanyag zacskók forgalmazását is betiltották.

Noha korábban Kína volt a legnagyobb műanyag hulladék importőr a világon, 2017-ben bejelentették, hogy megtiltják a külföldről érkező műanyag hulladékok behozatalát.

Ázsiában más országok is fellépnek a műanyag hulladékok ellen: Thaiföldön idén jelentették be az eldobható műanyag zacskók betiltását a nagy áruházakban, és a tilalmat 2021-re az egész országra kiterjesztik.

Az indonéz fővárosban, Jakartában szintén betiltják a boltokban, szupermarketekben és hagyományos piacokon a műanyag szatyrokat 2020 júniusáig. Balin pedig már nem lehet műanyag zacskót használni.

A fejlett országok 2018 óta küldenek műanyag hulladékot Malajziába. A helyi hatóságnak azonban komoly problémát okoznak az illegálisan érkező műanyag hulladékszállítmányok. A malajziai környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy 150 konténernyi illegális műanyag hulladékot küldenek vissza oda, ahonnan származik, és a jövőben is ezt teszik az illegálisan érkező hulladékkal.

MTI

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: