Kockázatosak az Európán kívülről behozott növények
Kockázatosak lehetnek növény-egészségügyi szempontból az Európán kívüli országokból poggyászban behozott növények és növényi termékek, mivel azokban fennmaradhatnak nem honos károsítók – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
A hivatal közleménye szerint a Nébih és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei szeptember 12-20. között négy alkalommal ellenőrizték az utasok csomagjait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Összesen 236 csomagot vizsgáltak át, amelyekből 34 csomag tartalmazott növényt, vagy növényi terméket, főként India, Izrael, Japán, Kína, Korea, Mongólia, Törökország és Nigéria területéről. A szakemberek 11 csomagban találtak növény-egészségügyi vizsgálatra kötelezett termékeket (például balzsamkörtét, afrikai tojásgyümölcsöt, mangót, citrusféléket), köztük ültetésre alkalmas növényeket és talajt, amelyeket a hatóság megsemmisített.
A tavalyi ellenőrzés tapasztalataival összehasonlítva az idén kevesebb növényt, illetve növényi terméket tartalmaztak az utazók csomagjai, mivel azok nagy része már itthon is beszerezhető. Ugyanakkor kritikus kiinduló országnak bizonyult több közel-keleti, ázsiai és afrikai ország, valamint Közép-Amerika és Új-Zéland is.
Emlékeztettek, hogy az Európai Unió (EU) jelenlegi, nyitott növény-egészségügyi rendszere nem írja elő az utazók csomagjainak kötelező ellenőrzését, ebből is adódik a személyforgalommal járó kockázat kiemelt jelentősége.
Az ellenőrzési akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a 2019 decemberétől szigorodó uniós szabályozásra, amely a jövőben az utazóktól is felelős magatartást vár el a növényi károsítók terjedésének megakadályozása érdekében – közölte a Nébih.