Lego-játékpisztoly kinézetű fegyver ellen tiltakoznak
Valódi fegyverhez készült színes Lego-kocka borítás keltett felháborodást az Egyesült Államokban. Az amerikai cég által kínált módosítás ellen, amellyel Lego-játékpisztoly külsőt adnak egy igazi pisztolynak, a dán játékgyártó is tiltakozott.
A utah-i Culper Precision nevű cég tájékoztatása szerint a Glock 19-es fegyver „testreszabásával” készülő Block 19 „a lövősportok tiszta élvezetét emeli ki”.
A fegyverek ellen kampányoló szervezetek felelőtlennek és veszélyesnek nevezték a terméket. Emlékeztettek arra, hogy az Egyesült Államokban emelkedik a gyerekeket is érintő fegyverbalesetek száma, tavaly több mint 140-en vesztették így az életüket.
Shannon Watts, az Everytown for Gun Safety nevű szervezet munkatársa közölte, hogy a Block 19 miatt kapcsolatba léptek a dán Lego Csoporttal, amely ezután levélben követelte a Lego-kocka borítás gyártásának beszüntetését.
A Culper Precisions szerint azért döntöttek a Block 19 piacra dobása mellett, hogy megmutassák, „a lőfegyver mindenkié”, és „felelősen birtokolni és használni a lőfegyvereket valóban élvezetes tevékenység”. Hozzátették, hogy csak az vásárolhat lőfegyvert, akinek törvényes engedélye van rá.
A gyártó cég elnöke, Brandon Scott azt mondta a Washington Postnak, hogy miután ügyvédjével tárgyalt, arra jutott, hogy enged a Lego kérésének.
A Block 19 azóta eltűnt a cég weboldaláról.
Az Egyesült Államokban törvénytelen olyan gyerekjátékot előállítani, amely pontosan úgy néz ki, mint egy valódi lőfegyver, de arról nem rendelkezik a szabály, hogy fegyvergyártó nem készíthet játékra hasonlító valódi pisztolyt.