Megemelkedett a lakástüzek és a szén-monoxid-mérgezések száma

Már december első felében megemelkedett a szén-monoxid-mérgezések és a lakástüzek száma. Utóbbiak közül, mindennaposak a súlyos, komoly anyagi kárt jelentő esetek – összegezte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a félhavi adatokat az MTI-nek.

Hajdu Márton felidézte: december és január általában a legveszélyesebb időszak a lakástüzek szempontjából. Ezt már az eddigi adatok is igazolják, december 1. és 15. között több mint háromszáz lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Ezekben több mint harminc ember sérült meg, ketten pedig életüket vesztették.

Több mint 3300 négyzetméternyi lakóingatlan vált a lángok martalékává, több mint harminc lakhatatlanná is vált. Ez több mint száz embert érint – fejtette ki.

A szóvivő elmondta: az év más időszakában átlagosan naponta tizenöt, most viszont napi húsz lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat. A sokéves tapasztalatok alapján ez a szám akár tovább is emelkedhet: a decemberi, januári napi tűzeset miatti riasztások száma akár a harmincat is elérheti.

Hajdu Márton hozzátette: jellemzően a fűtőrendszer meghibásodása, vagy nem megfelelő használata – például szemétégetés, vagy rossz felszerelés – okozta az eddigi tüzeket, de előfordultak konyhában keletkezett, továbbá a különböző dekorációs elemeket – például adventi koszorút – érintő tüzek is.

A tüzek megelőzése érdekében az OKF szóvivője a fűtőberendezések karbantartására, rendeltetésszerű használatára hívta fel a figyelmet.

December első felében megemelkedett a szén-monoxid-mérgezések száma is. December 15-ig 22 olyan esethez riasztották a tűzoltókat, ahol kimutatható szén-monoxid szintet mértek.

Több mint harminc ember kapott valamilyen fokú mérgezést – emelte ki Hajdu Márton. Ezzel együtt viszont megjegyezte, hogy ez tavalyhoz képest javuló tendenciát jelent, mind a riasztások, mind a mérgezések számát tekintve. Ez a szóvivő szerint összefügghet azzal, hogy egyre több helyen van szén-monoxid-érzékelő.

Míg 2012-ben még csak minden hatodik ingatlanban volt érzékelő, 2015-ben már az érintett ingatlanok több mint felében van ilyen eszköz – emelte ki Hajdu Márton, megjegyezve, hogy idén nem halt meg senki szén-monoxid-mérgezésben.

MTI
2015. december 16.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: