Miért álmodunk furcsaságokat?

Volt már olyan, hogy reggel arra ébredtél: „Milyen jó álom volt, kár, hogy nem emlékszem rá”? Vagy épp ellenkezőleg: egy teljesen értelmetlen, kusza jelenetsor kavargott a fejedben, amit sehogy sem tudtál elmesélni? Az álmok egyszerre lenyűgözőek és bosszantóak – de miért működnek így?

Az álmok tulajdonképpen az agy éjszakai „nagytakarításának” részei. Napközben rengeteg információ ér minket, aminek csak egy részére van szükségünk hosszabb távon. Alvás közben az agy válogat, rendszerez és elraktároz. Nem véletlen tehát, hogy gyakran megjelennek az álmainkban a napi események, emberek, vagy érzések. Sokszor nem szó szerint, hanem szimbolikus formában: egy munkahelyi vita például felbukkanhat egy teljesen más történetbe ágyazva. Az agy mintha próbajátékokat futtatna: mi lett volna, ha máshogy reagálunk?

De miért olyan nehéz szavakba önteni, amit álmunkban átéltünk? Azért, mert az álom leginkább a jobb agyféltekéhez kötődik, amely képekben és érzelmekben gondolkodik. A beszéd és a logikus összefűzés viszont a bal félteke dolga. Ébredéskor tehát megpróbáljuk „lefordítani” a vizuális, érzelmi élményeket szavakra – és ezért érezhetjük furcsának, töredékesnek.

Nem véletlen az sem, hogy sokszor nincs „sztorija” az álmainknak. Az agy ilyenkor nem lineárisan gondolkodik, hanem szabadon kapcsolja össze az emlékeket, félelmeket, vágyakat. Ezért tűnnek az álmok gyakran logikátlannak és mesélhetetlennek.

És végül a nagy kérdés: miért felejtjük el őket? A válasz az, hogy a REM-fázisban, amikor az álmaink születnek, az agynak az a része, amely a tudatos emlékezést rögzíti, kevésbé aktív. Ha azonban közvetlenül egy álomból ébredünk, vagy nagyon erős érzelmet élünk át közben, sokkal nagyobb eséllyel emlékszünk rá.

Összefoglalva: az álmok nem véletlen kusza képek, hanem az agy feldolgozó munkájának lenyomatai. Egyszerre segítenek rendet rakni, megérteni az érzéseinket, és felkészítenek a következő nap kihívásaira – még ha reggel sokszor csak foszlányokra is emlékszünk belőlük.

An-Mi