Nem kell újra letenni a KRESZ-vizsgát

Szó sincs arról, hogy újra kellene vizsgáznia minden járművezetőnek, ha majd módosulnak a KRESZ-szabályok – mondta Kiss Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) sajtófőnöke az MTI-nek.

A Magyar Nemzet írt arról, hogy lassan négy éve húzódik az átfogó KRESZ-módosítás befejezése, Kozma Péter közlekedési jogász szerint a késlekedés oka lehet, hogy 2014-ben az ORFK szóvivője azt nyilatkozta, hogy a tervek a szerint az új törvény hatálybalépésekor mindenkinek újra kellene vizsgáznia KRESZ-ből.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke hangsúlyozta: a KRESZ áttekintése régóta tart, és még akár egy-másfél év is eltelhet, mire a szabályok módosulnak.

A KRESZ módosítására vonatkozó javaslatokról folyamatosan egyeztetnek az érintett minisztériumokkal, szakmai szervezetekkel – mondta Kiss Anita.

Az NFM sajtófőnöke a jelenleg napirenden lévő javaslatok között említette, hogy a környezetkímélő elektromos autók elterjedését segítenék, ezek a járművek behajthatnának a buszsávba, a környezetvédelmi övezet tábla rájuk nem vonatkozna. Az autópályán és autóúton torlódás esetén mindenkinek használnia kellene az elakadásra figyelmeztető lámpajelzést, szó van a sebességhatárok emeléséről azokon az utakon, ahol minden körülmény ezt megengedi, például jó minőségű az út, kevés baleset történik, ott a személyautók és teherautók is magasabb sebességgel mehetnének, annak mértéke az egyeztetésektől is függ – ismertette Kiss Anita.

Az ORFK a honlapján közzétett közleményében valótlanságnak nevezte, hogy a szervezet szóvivője bármikor is erről nyilatkozott volna.

 

2016. július 18.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: