Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 10 százalékkal, több mint 692 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás, benzinből és gázolajból is több fogyott január-márciusban mint 2014 első negyedévében – közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség az MTI-vel.
A szövetség összesítése szerint a benzinfajták közül a 95-ös fogyott a legjobban: 261 millió litert adtak el belőle 3 hónap alatt, 2,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Éves összevetésben jelentős mértékben, 26,6 százalékkal ugrott meg a prémium benzin eladása: mintegy 8,5 millió litert vettek belőle, ugyanakkor a 98-as motorbenzinből 2,2 százalékkal kevesebbet, 1,36 millió litert adtak el.
Benzinből összességében 2,8 százalékkal fogyott több, mint egy évvel ezelőtt, így 270,9 millió liter kelt el ebből az üzemanyagból.
Az eladott gázolaj mennyisége 15 százalékkal, 421,7 millió literre nőtt az idei első három hónapban, a prémium gázolajból eladott mennyiség 40 százalékkal, több mint 23 millió literre emelkedett. Normál gázolajból összesen 13,8 százalékkal kelt el több, mint egy évvel korábban – derül ki a szövetség által közölt adatokból.
2015. április 13.