Növényevő állatok betelepítésével meggátolható az örökfagy olvadása

Az észak-sarki tundra nagytestű növényevő állatokkal való betelepítésével helyre lehetne állítani az egykori mamutlegelők ökoszisztémáját, és mérsékelni a globális felmelegedés hatásait – vélik az Oxfordi Egyetem kutatói, akik a tervet gazdaságilag életképesnek tartják.

A legelő állatok, mint a lovak, vagy a bivaly közismertek a körülöttük lévő táj alakításának képességéről, például gátolják a fák növekedését azáltal, hogy összetapossák, vagy megeszik a növendékfákat. Amikor ezt a folyamatot hasznosítják az ökoszisztéma korábbi állapotának helyreállítására, azt újravadonosításnak nevezik. A folyamat felhasználható egy ökoszisztéma mássá alakítására, amikor egy kívánatosabb állapotot akarnak létrehozni. Ezt nevezik megafaunális ökoszisztéma tájalakításnak – olvasható az egyetem honlapján ismertetett tanulmányban.

A füves ökoszisztéma, az úgynevezett mamutsztyeppe, amely a pleisztocén földtörténeti korban létezett, eltűnt, amikor a nagy növényevők, köztük a gyapjas mamutok kihaltak. A lovak és a bivalyok lehetnének a tájépítészek, akik átalakítanák napjaink tundráját legelőkké. Az erdős vegetáció eltávolításával, a fű növekedésének erősítésével és a hó összetaposásával a nagy emlősők növelik az albedót, a földet érő, visszaverődő napsugárzás mennyiségét.

A füves területek kedveznek a szén elnyelésének a füvek mély gyökereiben, és lehetővé teszik, hogy a téli hideg mélyebben behatoljon a talajba. Együtt ezek a változások hűtik az észak-sarki térség földjeit és késleltetik az örökfagy – permafrost – olvadását.

Az Északi-Sark már változik, és gyorsan. A semmittevés azt jelenti, hogy teret adunk a gyors, visszafordíthatatlan változásoknak. Bár az északi-sarki öko-tájépítés tudományát még nem igazán tesztelték, benne van a lehetőség a dolgok jelentős megváltoztatására, komolyan fontolóra kell venni a cselekvést a térség érdekében – mondta Marc Macias-Fauria, a tanulmány vezetőszerzője.

MTI 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: