Órákat lógnak az ifjak a világhálón

Erősen visszaszorulóban van a televízió, amely helyét az internetes filmnézés, a számítógépes játék és a közösségi oldalak veszik át – állapította meg az Egyesült Királyságban készült felmérés.
Minél idősebb egy gyermek, annál több időt tölt online az Egyesült Királyságban. Míg a 7-16 év közöttiek átlagosan napi három teljes órát neteznek, addig a 15-16 esztendősek már 4,8 órán keresztül lógnak a világhálón.
A BBC a Childwise ügynökség által frissen publikált felmérésről azt írja, most először szorította a második helyre a televíziónézést az online média. A legfiatalabbak a 180 percnyi netezés mellett mindössze 2,1 órán keresztül ülnek a tévé előtt, az idősebbek pedig szinte alig nézik az adást, helyette az on-demand szolgáltatásokat használják.
A felmérésben részt vett nagykamaszok mindössze negyede mondta azt, hogy rendszeresen beül valamelyik tévécsatorna műsorát nézni, harmaduk pedig kifejezetten úgy válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésre, hogy nem érdeklik a tévétársaságok műsorai. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok nem néznek tévés produkciókat: a sorozatok és valóságshowk kifejezetten népszerűek, azonban szeretik maguk eldönteni, hogy mikor nézik meg a legújabb részt.
A legtöbben a már Magyarországon is elérhető – bár egyelőre magyar szinkron, illetve felirat nélküli programokat kínáló – amerikai Netflixet használják, az összes megnevezett tévécsatornánál népszerűbb ez az internetes szolgáltatás. A listán a második helyezett az ITV1, a harmadik a BBC 1-es csatornája. Érdekes azonban, hogy a fiatalok többsége – film, sorozat vagy más produkció esetén – ragaszkodik a tévékészülékekhez, többen nézik így az interneten elérhető műsorokat, mint okos eszközökön vagy számítógépen.
Az internetezési szokások a technológia fejlődésével együtt megváltoztak, az asztali gépek, vagy laptopok helyett a többség az okos-eszközöket kedveli jobban. Sőt, a válaszadók többsége azt mondta, hogy a mobiltelefonján keresztül lóg a legtöbb időt a világhálón.
Nagyon elterjedtek a szigetországban a tabletek, már a fiatalok kétharmada rendelkezik ilyen eszközzel. Most először fordult elő az is, hogy az ifjaknak kevesebb asztali számítógépük volt, mint hordozható berendezésük, vagyis notebook, illetve tablet. A fiatalok az interneten videókat néznek, a legnépszerűbb és domináns a YouTube csatorna (az 5-16 év közöttiek majdnem fele minden nap ellátogat erre az oldalra), zenét hallgatnak, játszanak és a házi feladatukat oldják meg.
Ahogy „idősödnek”, úgy nő a közösségi média használatának aránya, különösen a lányok esetében. Bár az Egyesült Királyságban tapasztaltak minden bizonnyal sok szempontokból különböznek a közép-európaitól, azonban a kutatások szerint az egykori szocialista országokban élő fiatalok médiahasználati szokásai jelentős hasonlóságot mutatnak az amerikai, brit vagy német fiatalokéhoz. A különbség sokkal kisebb, szinte elhanyagolható az idősebb generációknál megmutatkozó eltéréshez képest.

Forrás: csalad.hu

2016. 03. 03.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: